Elon Musk bemutatta a Tesla Solar Roof prototípusát 2016. októberében. Négy stílusban készültek el, amelyek úgy néztek ki, mint a szokványos cserepek, de lényegében miniatürizált hagyományos napelemek voltak.

Mi lett veled napelemes tetőcserép?

Elon Musk bemutatta a Tesla Solar Roof prototípusát 2016. októberében. Négy stílusban készültek el, amelyek úgy néztek ki, mint a szokványos cserepek, de lényegében miniatürizált hagyományos napelemek voltak.

A Los Angeles-i Universal Studios udvarán rendezték meg a prezentációt, melyen a Tesla vezére, Elon Musk bemutatta legújabb, világra szóló találmányát, a napelemes tetőcserepet. Kiderült, hogy a cserép üvegből áll, némelyik modell kanyargós formájú, vagyis olyan hullámokat lehet kirakni belőle, mint amilyen a hagyományos tető. Musk négy félét mutatott be. Az egyik a toszkán, mediterrán tetőkre emlékeztet, a másik francia cserepekre, a harmadik szürke, a negyedik modernebb külsejű.

Csalás az egész? 

A Solar City, a veszteséges cég, amire Elon Musk korábban, a mostaniak fényében érthető módon ajánlatot tett, gyárat épít a New York állambeli Buffalóban, hogy a Panasonic-kal együttműködésben megindítsa a termék tömegtermelését. Ezzel Musk garantálni tudná, hogy olcsóbban állíthassa elő a terméket, mint a konkurencia. Ez ugyan Musk szerint nem létezik, valójában viszont nagyon is. A San José-ban működő SunPower Corp.  azzal vádolta meg peres úton Musk vállalatát, a SolarCity-t, hogy tőlük lopta a cserép dizájnját. A SunPower olyan titkosított, “bizalmas” terveket is bemutatott, melyeket megosztott egy céggel, melyet később a SolarCity vásárolt fel.

Sőt, van, aki már csődbe is ment hasonló termékkel

A Huffington Post állítása szerint egy testvérpár már 9 éve csinálja azt, amit Musk most forradalmi újításként mutatott be a sajtónak. A Luma Resources nevű startup cég Detroitban működik és már két nagyvállalatot is leelőzött a napenergia-termelő zsindelycserép piacra dobásában. A cég lassan egy évtizede abból él, hogy ilyen elemeket rak fel tetőkre és cége “sok elismerést szerzett ezzel”, mondta a vállalat alapítója, Robert Allen a Huffington Postnak. Még Obama elnök is megemlítette az Allen fivéreket 2011-es State of the Union beszédében.

Tehát hol vannak a napelemes cserepek?

Többszöri csúszást követően a Tesla januárban jelentette be, hogy hivatalosan is elkezdte a telepítési folyamatot a telepítési helyszínek felmérésével, a tervezéssel, illetve a termékek “kiutalásával”.

A több változatban is kapható napelemes cserepek első két verziója, az úgynevezett texturált és sima felületű cserepek gyártása a buffalói Gigafactory 2-ben tavaly év végén kezdődött. Az elmúlt hónapokban a Tesla már a telepítéseket is elindította, azonban egyelőre csupán az alkalmazottai számára, és csak a sima felületű változatban. Most azonban már a rendes ügyfélkörben is folyik a telepítés, amelyről az első fotók is megjelentek az electrek beszámolója szerint, miután az egyik első ilyen installációról egy San Jose-i ügyfél képeket osztott meg a twitteren.

 

“Most már több száz háztartásunk van a napelemes tetőcseréppel felszerelve,  egy ideig eltart a kidolgozása az egésznek, hisz a napelemes cserepekre 30 év garanciát adunk, és minden részletet kidolgozunk” – mondta Musk a Tesla második negyedéves jelentésében.

 

 

Napelemes cserép ügyben a hazai szakmában is felreppentek hírek (itt) évekkel ezelőtt egy napelemes cserép létezéséről és gyártásáról (itt), még interjút is készítettünk (itt) az egyik lehetséges “feltalálóval”. Új hír viszont évek óta nincs a magyar termék sorsáról.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.