Mi legyen az év madara 2017-ben?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indított ,,Év madara” programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak különösen fontos szerepe van.

Idén az erdei fülesbagolyra, a házi verébre és tengelicre lehet szavazni. Az OzoneNetwork pénteki Egyenlítő c. műsorának vendége, Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője elmondta az év madara mind három jelöltje lakott területeken is gyakori, költ lakótelepi környezetben is valamint nem vonuló, négy évszakos madár. Az erdei fülesbagoly Magyarország leggyakoribb bagolyfaja. Előszeretettel fogyaszt kisrágcsálókat, egereket, pockokat, nagyobb éjszakai rovarokat és madarakat. A házi veréb a betelepítés miatt világviszonylatban elterjedt, kedveli az ember közelségét. A fiókák rovarokat fogyasztanak, az öreg madarakra a növényi táplálék a jellemző. A tengelic az egyik legszínesebb és leggyakoribb pintyfélénk, általában csapatosan látni. A madáretetők gyakori vendégei, gyommagvakkal táplálkozik. A fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészítik ki.

A 2017-re választható fajok kiválasztásánál a szakemberek olyan szempontokat vettek figyelembe, mint hogy életmódjuk, biológiájuk, társadalmi megítélésül tartalmaz olyan kevéssé közismert, különleges elemeket, melyek megismerése sokak érdeklődésére tarthat számot. A tengelichez, házi verébhez és erdei fülesbagolyhoz is kapcsolódik olyan, a lakott területeken napjainkban fokozott gyakorisággal jelentkező élőhely romboló természetvédelmi probléma, melyek megszüntetésében a tiltakozó és cselekvő lakosságnak rendkívül fontos, megkerülhetetlen szerepe van. Mindhárom fajt érinti a fiókamentés kérdése, valamint mindannyian szerepelnek az ingyenesen letölthető, mobiltelefonos madárhatározónkban. Ezen kívül még egyik sem volt az év madara!

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.