Az Élő Energia 2009/2010 konferencia -sorozat hatodik állomásán ismét zsúfolásig megtelt a konferenciaterem a zuglói Amadeus Hotelben.

Megújuló energiaforrások alkalmazása az önkormányzatok életében 6.

Az Élő Energia 2009/2010 konferencia -sorozat hatodik állomásán ismét zsúfolásig megtelt a konferenciaterem a zuglói Amadeus Hotelben.

Kovács Balázs a Fővárosi Közgyűlés képviselője megnyitóbeszéde után Prof. Dr. Göőz Lajos Nyíregyházi Főiskola tanára lépett a pódiumra. Előadásában a földhő hasznosításának Magyarországi lehetőségeit mutatta be egy konkrét példán keresztül. Hangsúlyozta, hogy egyszerű és gazdaságos megoldásokat kell keresnünk, és ki kell használnunk a hazai kedvező geotermikus és geotermális adottságainkat.
Puskás Péter, Budapest III. kerületének alpolgármestere, az úgynevezett „Faluház Projekt” megvalósítását ismertette, amelynek során – az önkormányzat részvételével – az iparosított technológiával épített „panelházak” energia-megtakarítás lehetőségeit ismerhették meg a résztvevők.

Hetesi Zsolt az ELTE TTK óraadó tanára, fizikus, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport vezető kutatója, előadásában a hazai megújuló energiapotenciál számított értékeit és ezek hasznosítási lehetőségeit mutatta be. Kitért arra, hogy az energiatermelés új útja a kevesebb szállítással érkező, helyben található energiaforrás, mely kisebb erőművi rendszerekben használódik el és helyben ad áramot valamint hőt.
Szikszai Attila a Prímagáz Zrt kereskedelemfejlesztési főmunkatársa bemutatta, hogy mennyire összetett a megújuló energiaforrások hasznosítási lehetőségének kérdésköre, a megújulók kiaknázási lehetőségének egyes gyakorlati kérdéseit is elemezte.

Tímár Lajos geotermikus energetikai szakértő, a Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége Dél-dunántúli Régiójának elnöke, energiaköltség csökkentő beruházások finanszírozásáról, a megtérülés számításáról, illetve Környezetvédelmi Operatív Program pályázati lehetőségeiről tartott előadást.
Olgyay Szabó Attila a KPE gazdasági tanácsadója, kitért az önkormányzatok által generált beruházások fontosságára, különös tekintettel a szociális létesítményeknek az átalakítására valamint az önellátó rendszerek kiépítésére.
Kékesi Márton a KPE elnökségi tagja Az energiaellátás biztonsága című előadásában az energiaellátás kül-, és biztonságpolitikai vonatkozásait vizsgálta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a diverzifikáció, a megújuló energiaforrások alkalmazása a továbbiakban már nem elsősorban energiaügyi, hanem kül-, és biztonságpolitikai probléma. Rövid összefoglalót adott a a Nabucco illetve a Déli áramlat gázvezeték építés pillanatnyi helyzetéről.

Takács István terület és településfejlesztési doktorandusz, a KPE vidékfejlesztési tanácsadója, elmondta, hogy el kell készíteni a települési, a megyei és a régiós energiagazdálkodási koncepciókat, továbbá, hogy a kis és középvállalkozásokat kell támogatásokkal, adómentességgel erősíteni, hogy versenytársaik lehessenek a külföldi vállalkozásoknak.
Az előadások után Dr. Papcsák Ferenc a Fővárosi Közgyűlés képviselője összegezte az elhangzottakat záróbeszédében.

A résztvevők, polgármesterek, önkormányzatok képviselői és szakemberek érdeklődve hallgatták az előadásokat. A konferencia végén többen elismerésüket fejezték ki az előadóknak és a szervezőknek, méltatták a magas színvonalú előadásokat és a rendezvény-sorozatot támogató cégeket, hogy segítik az Alapítvány munkáját. Az MVM Paksi Atomerőmű, a rendezvénysorozat főtámogatója, már kezdettől a konferencia-sorozat mellé állt, a Prímagáz, az Unicredit Leasing,a Brikettáló.hu és a Jbus Kft szintén több konferencia létrejöttét segítette elő.
A sorozat folytatódik, január 22-én a Gellért Hotelben lesz országos, zártkörű rendezvény, amelyet újabb megyei állomások követnek, amiken ismét minden érdeklődő ingyenesen vehet részt.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.