Kezdőlap / Megugrott a bioüzemanyagok ára

Megugrott a bioüzemanyagok ára

Teljesen eltűnt a bioüzemanyag árelőnye a benzinnel szemben, sőt, egyes hazai kutakon már az E85 kerül többe – írta a Napi Gazdaság.

A Napi Gazdaság szerdai számában Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke elmondta, az E85 ára elsősorban nem az olajárakat, hanem például az előző évi kukoricatermést követi, így ez az üzemanyagfajta nem tudta tartani a hagyományos benzin áresését.  Nem ez az első eset, amikor a bioetanol ára megközelíti vagy magasabbá válik, mint a hagyományos üzemanyagoké, hiszen hasonló történt 2009-ben is, amikor az olajár a kialakuló gazdasági válság következtében ugyancsak többéves mélypontra került – tette hozzá.

A mostani helyzet szerinte nem befolyásolja jelentősen a fogyasztást, az drasztikusan 2011-ben esett vissza, amikor 40-ről 70 forintra emelkedett az E85 jövedéki adója, amivel a bioüzemanyag lényegében elvesztette adókedvezményét a benzinnel szemben. Míg a legjobb évben körülbelül 36 millió liter E85-öt értékesítettek Magyarországon, addig 2012 végére ez a hatodára esett – mondta a szövetség vezetője.

Ajánlott tartalom

Rohamosan esik a napelem modulok ára

A Wood Mackenzie új kutatása azt mutatja, hogy a mono PERC modulok felhasználásával zajló telepítések esetében a rendszer általános költség akár 20%-kal is zuhanhatnak 2025-ig.