Megszületett az amerikai – kínai ,,tiszta” energia szerződés

Barack Obama amerikai és Hu Jintao kínai elnöknek sikerült olyan megegyezésre jutnia az energia előállítás illetve gazdálkodást illetően, amelyre mindkét ország tud jövőt építeni. A tiszta energiáról szóló szerződés a következőket tartalmazza:

egy Tiszta Energia Kutatóközpont felállítását a két ország közösen fog finanszírozni magán és állami töke felhasználásával;

elektromos jármű fejlesztések és felhasználásának sokoldalú lehetőségeinek kiaknázását, ezzel is elősegítve az olajtól való elfüggetlenedést, a zöldház-gáz kibocsátás csökkenését és a gazdasági növekedést;

egy Energia Takarékossági Akció Terv kivitelezését, amely szerint a két ország együtt fog a középületek, gyárak valamint a vásárlói termékek energiatakarékosabb felhasználásán;

egy a tapasztalatokkal, illetve az adott régiókban legmegfelelőbbnek tűnő megújuló energiával kapcsolatos lehetőségek kiaknázásával foglalkozó tanácsot;

a szén tisztább és környezetbarátabb felhasználásért tett ígéretet;

a kínai földgáz kutatás népszerűsítését az amerikai-kínai Gáz- és Olajipari Fórumon, tanulmányi utakon és workshop-ok során;

Energia Együttműködési Program létrehozását, amelynek több mint 22 tagjával a magánszféra forrásait kívánják felhasználni, többek között új- és megújuló energia kutatásokra.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.