Megkezdődött a próbaüzem a szarvasi biogázerőműben

A létesítmény a mérete alapján egyike a tíz legnagyobb biomasszaerőműnek Európában.

Megkezdte a próbaüzemet a legnagyobb magyarországi biomasszaerőmű. A 4,2 megawatt teljesítményű szarvasi létesítmény megépítése több mint négymilliárd forintba került. Az erőmű egy 18-20 ezer lakosú város teljes energiaellátására alkalmas. Az üzemben a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.-nél, valamint a közeli állattenyésztő telepeken és gazdaságokban keletkező hulladékot hasznosítják, és gázt állítanak elő belőle – mondta a Kossuth Rádiónak a Gallicoop elnök- vezérigazgatója. Erdélyi István hozzátette: a megújuló energia révén a mindenkori árnál olcsóbban jutnak meleg vízhez és elektromos áramhoz is.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.