Megkerülte a Földet a Solar Impulse 2

Sikeresen leszállt Abu-Dzabiban kedden hajnalban a Solar Impulse 2 nevű napelemes repülőgép, amely így az első, energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülő, amelynek sikerült megkerülnie a Földet.

A gép így egyetlen csepp üzemanyag felhasználása nélkül tette meg 42 ezer kilométert. Bertrand Piccard komplikáció nélküli leszállást hajtott végre vele Abu-Dzabiban helyi idő szerint 4.05 órakor. A Solar Impulse 2 tavaly márciusban indult földkörüli útjára. Tizenhat helyen szállt le. Az út leghosszabb szakasza Japán és Hawaii között a Csendes-óceán átszelése volt, ami 7212 kilométert jelentett, melyet a gép 118 óra alatt tett meg. Az Egyesült Államokhoz tartozó szigeteken javítani is kellett a repülőt, ami miatt több mint kilenc hónapig nem tudtak felszállni. A küldetés célja a világ körberepülésén kívül, az volt, hogy felhívja a figyelmet a megújuló, környezetbarát energiára. A repülőt több mint 17 ezer napelem hajtja, amelyek négy elektromotort működtetnek, s töltik a gép akkumulátorait is, melyek segítségével éjszaka is tud repülni.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.