Egy hónappal tovább, július 31-ig lehet pályázatot leadni az Öko Plusz programra, amelynek segítségével a fővárosi távfűtéses lakásokban megteremthető az egyedi mérésen alapuló elszámolás - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Meghosszabbított pályázat az Öko Plusz programra

Egy hónappal tovább, július 31-ig lehet pályázatot leadni az Öko Plusz programra, amelynek segítségével a fővárosi távfűtéses lakásokban megteremthető az egyedi mérésen alapuló elszámolás – mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Kétezer lakás fűtéskorszerűsítését már megoldották, melynek eredményeként 17 százalékos megtakarítást értek el a lakók. A társasházi közösségek eddig összesen 138 pályázatot adtak le, amihez mintegy 13 ezer lakás tartozik. Ezeket pozitívan bírálja el a kormányzat április 15-ig – mondta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az Öko Plusz programban résztvevő egy budapesti társasház előtt.

Annak érdekében, hogy minél többen tudjanak kapcsolódni a pályázathoz, július 31-ig meghosszabbították a pályázat leadási határidejét. Ami azt jelenti, hogy a kormány további 737 millió forintot szán erre a célra, összesen pedig 5 milliárd forintot irányoztak elő a fővárosi lakások egyedi mérésű fűtéseinek kialakítására. A július 31-ig leadott pályázatok elbírálása után a kivitelezés is megvalósul előreláthatóan még az idén – közölte. Hozzátette: az anyagi források tehát rendelkezésre állnak, amivel arra szeretné a kormányzat ösztönözni a távfűtéses társasházakban lakókat, hogy a legközelebbi önkormányzati választásokig, 2010 őszéig minden lakás számára elérhetővé váljon a pályázat megvalósítása.

Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese elmondta: a munka még csak az elején tart, mivel a 180 ezer távfűtéses lakásból még csak kétezerben van lehetőség a fűtés mérésére. A pályázatok sikeres végrehajtása azonban nem mehetne végbe a társasházi közös képviselők “hite és munkája” nélkül – tette hozzá.  Arról is beszélt, hogy az Öko Plusz program keretében a kormány hozzájárul minden egyes lakás mérőműszereinek felszereléséhez, a költségek felét állva, maximum 75 ezer forintig.

A főpolgármester-helyettes elmondta: akik csatlakoznak ehhez a programhoz, azoknak 2008. január 1-ig visszamenően 10 százalékos alapdíj csökkentést biztosítanak, ezzel is bíztatva a lakosságot a részvételre. Számításaik szerint az új mérők felszerelésének költsége 2-4 év alatt megtérül a költséghatékonyabb fűtés és az alapdíj csökkenésének eredményeként.

Megemlítette, hogy a távfűtés áfájának csökkentése lenne a járható út ahhoz, hogy ne legyen túl nagy árkülönbség a távfűtéses és a nem távfűtéses lakások között. Ennek elérése érdekében a miniszterelnöknek és a pénzügyminiszternek levelet is írt – mondta. Kitért arra is, hogy ha nem távfűtésű lenne Budapesten 180 ezer lakás, akkor 6-8 százalékkal magasabb lenne a főváros szén-dioxid kibocsátása.

Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakókat meg kell tanítani az új mérőeszközök használatára. Eddig mintegy 1300 lakóközösség, 140 ezer lakás kapott tőlük ajánlatot az Öko plusz program kapcsán. Ennek során minden lakóközösség egyedi megoldást kap a fűtés mérésének megoldására és annak finanszírozására. A Főtáv Zrt. a kivitelezésben is aktívan közreműködik, illetve garanciát vállal az újonnan felszerelt mérőeszközökért.

Ajánlott tartalom

A gázkereskedelemre kivetett vám veszélyezteti az uniós energiaszolidaritást

A határokon átnyúló gázkereskedelemre kivetett német illeték veszélyezteti az Európai Unió energetikai szolidaritását - jelentette ki Kadri Simson energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.