Megér autót fenntartani? A bécsiek kiszámolhatják mobilitáskalkulátorral

A bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien mobilitáskalkulátorával könnyedén kiszámolhatják a bécsiek, hogy megéri-e fenntartaniuk az autójukat, vagy jobban járnak, ha eladják és helyette buszra szállnak.

A bécsiek 41 százalékának nincs saját autója, akinek van, az pedig átlagosan mindössze naponta egy órát használja. A Wiener Linien új szolgáltatása, az online mobilitáskalkulátor segítségével most bárki kiszámolhatja, hogy megéri-e még egyáltalán fenntartania az autóját.
Ehhez csupán a kocsival naponta, havonta és évente megtett utakat kell megadnia, illetve néhány adatot a gépjárműhöz. Ezt követően a mobilitáskalkulátor nemcsak azt számolja ki, hogy megéri-e fenntartani az autót, de például azt is, hogy mennyi kalóriát égetne el a tulajdonos, ha kerékpárral járna dolgozni, illetve, hogy mennyi szén-dioxiddal szennyezi a levegőt, amíg elfuvarozza a gyereket az iskolába.
A számítások során a tömegközlekedési lehetőségek mellett olyan alternatív mobilitási formákat is figyelembe vesznek mint az osztott autóhasználat vagy a taxizás. A végleges eredményből egy ábra készül, amely részletesen megmutatja az egyes mobilitási eszközök költségét, illetve azt, hogy évente mennyi pénzt lehetne megtakarítani, ha autózás helyett valaki inkább buszozna, taxizna és biciklizne. Azoknak, akik vállalják a váltást, a Wiener Linien a WienMobil-Kártyát ajánlja. Az évi 377 euróba kerülő kártya nemcsak éves bérletként funkcionál a bécsi tömegközlekedési eszközökre, de tulajdonosa közösségi kerékpárt és autót bérelhet vele vagy bankkártyaként használhatja a taxitársaságoknál és a mélygarázsokban.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.