A jövő minden téren számtalan olyan kihívást tartogat, melyek megoldása a jelen generációk feladata lesz. Ezért kiemelten fontos a fiatalok számára a világ sokszínűségének, folyamatainak megismerése, és megértése.

Magyar Energetikus Hallgatók Harmadik Találkozója

A jövő minden téren számtalan olyan kihívást tartogat, melyek megoldása a jelen generációk feladata lesz. Ezért kiemelten fontos a fiatalok számára a világ sokszínűségének, folyamatainak megismerése, és megértése.

A Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata a 2017—2018-as tanévben harmadszorra rendezi meg a Magyar Energetikus Hallgatók Találkozóját – becenevén N6.3-mat – , mely rendezvény lehetőséget nyújt az energetikát tanuló, vagy a tudományterület iránt érdeklődő egyetemi hallgatók számára a szakmai fejlődésben, kapcsolatteremtésben, ismeretbővítésben egy több napos igényes, kreatív és gyakorlatias programrepertoár által. A találkozó során a résztvevő csapatok előadásokat hallgathatnak a szakma jeles akadémiai és vállalati képviselőitől, üzemlátogatásokon vesznek részt, ahol a gyakorlatban is megfigyelhetik az energetikához köthető legfontosabb ipari tevékenységeket, valamint bemutatják saját tudományos munkáikat, mellyel saját készségeiket, valamint résztvevő társaik szakmai tudásspektrumát is bővítik. A mély szakmai tartalom mellett a program kiemelt figyelmet fordít baráti kapcsolatok kialakítására, így minden nap jut idő izgalmas, és érdekes társas, és kulturális programokra, egymás megismerésére, közösségépítésre. A találkozó 2018. február 1-4-ig kerül megrendezésre Budapesten. A szervezők várják minden érdeklődő hallgató jelentkezését, aki szeretne egy színvonalas rendezvény által gazdagodni.

Jelentkezés:
metit.hu

Kapcsolat:
n6.3@metit.hu

Ajánlott tartalom

Naperőmű épül Nagykátán, 1200 darab napelemet telepítenek

630 kilowattpeakes naperőművet épít a Photon Energy Nagykátán.