Lélegzetelállító képekkel érkezik az új dokumentumfilm a sarki jég olvadásáról

Az utóbbi néhány évben Manhattan méretű jéghegyek vesztek bele a tengerbe, és több száz négyzetkilométer átmérőjű gleccserek olvadtak el.

Ilyen léptékű folyamatokat még elképzelni is nehéz, ezért James Balog, a National Geographic fotósa elhatározta, hogy megörökíti a klímaváltozás hatását Chasing Ice nevű új dokumentumfilmjében. A film Balogot (aki mellesleg képzett geológus is) és csapatát követi, ahogy a világ legkietlenebb helyein állítanak fel kamerákat Grönlandtól Alaszkáig. A gleccsereken a 3 éves forgatási idő alatt lélegzetelállító felvételek készültek, így saját szemünkkel is láthatjuk a globális felmelegedés közvetlen következményeit. Ez az eddigi legátfogóbb földről rögzített kutatás, ami gleccserekről készült. A film a rangos Sundance filmfesztiválon mutatkozott be, és azóta egyre nő az érdeklődés iránta. Érdekes, hogy Balog, bár karrierje kezdetétől természetfotózással foglalkozott, eleinte szkeptikus volt a klímaváltozással kapcsolatban. Első északi-sarkköri útja azonban „megtérítette”, amint első kézből tapasztalhatta, hogyan alakul át a bolygó a szemünk láttára. Remélhetőleg sok mozilátogatóra is hasonló hatással lesz a Chasing Ice.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.