Legyőzi a dugókat a Pedeléc

Íme a városi közlekedés forradalmasítója. Környezet és energiakímélő, legyőzi a dugókat, száz kilométert hatvan forintból tesz meg és még jól is néz ki – ez a pedelec, vagyis az elektromos rásegítésű kerékpár. A Balaton Bike Fest ideje alatt az ígéretesnek tűnő biciklit bárki kipróbálhatja.

A városi közlekedés egyre gyakoribb és szerteágazóbb problémáira megoldást nyújtó kerékpárt az Európai Unió társfinanszírozásában létrejött nemzetközi ismeretterjesztő kezdeményezés keretében a Vaszary Villában mutatták be.

A magyar vázra ráépített elektromos motorral 30-50 kilométert lehet megtenni, sőt egyes modellek a fékezési energiát is hasznosítják, így egyetlen töltéssel akár 100 kilométeres szakasz teljesítése sem lehetetlen.

A kerékpár akkumulátora szabványos hálózatból, fél kWh árammal tölthető fel, ami jelenlegi áron 18 forintba kerül, azaz száz kilométert nagyjából hatvan forintból lehet megtenni. Az elektromos rásegítés kiiktatható, azaz a kerékpár hagyományosan is használható.

Egyes modellek összecsukhatók, egy átlagos kocsi csomagtartóban bőven elférnek, de könnyű szerkezetük révén, akár kézben is cipelhetők – hangzott el a csütörtöki bemutatón
-.

Európa szerte népszerűek az elektromos kerékpárok, hiszen energiafogyasztásuk rendkívül alacsony, használatuk nem okoz lég- és zajszennyezést, és nem mellesleg megoldást nyújtanak a városokban egyre gyakrabban tapasztalható közlekedési dugók ellen.

Általuk nagyobb távolságok is megtehetők, ráadásul a kis fizikai igénybevétel miatt, az ember nem izzad meg, így akár ttárgyalásra, munkába, vagy bármilyen elegánsabb helyre is el lehet vele menni – mondta előadásában Merkel Norbert, a kerékpárok népszerűsítését végző cég munkatársa.

A környezettudatos közlekedés új eszközét idén öt országban (Hollandia, Ausztria, Csehország, Németország és Magyarország) mutatják be egyszerre. A többféle modellel rendelkező pedelec kerékpárok a Balaton Bike Fest ideje alatt (június 10-13) a verseny balatonfüredi helyszínein térítésmentesen kipróbálhatók.
pedelec, vagyis az elektromos rásegítésű kerékpár

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.