Léghajtásos gálafutam Kecskemét főterén

Szeptember 8-án ismét versenypályává válik Kecskemét főtere, ahol a tavalyi pneumobil gálafutamot követően ezúttal az elektromos járművek seregszemléjét rendezi meg a Kecskeméti Főiskola.

A rendezvény szórakoztató és látványos megjelenítése annak, hogy Kecskemét kiemelkedő járműipari központtá vált – hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatóna a baon.hu, írj. Idén elektromos autókat várnak a szervezők, elsősorban a Bosch miskolci elektromobil versenyének mezőnyéből (fúrógéppel hajtott járművek), továbbá bemutatkoznak más elektromos jármű konstrukciók is, például gokartok és elektromos Formula Student autók. Ebben az évben hosszabb lesz a versenypálya, a nulla kilométerkövet, a városházát, a Kossuth-szobrot és a Forrás szökőkutat összekötő vonalon haladnak majd a járművek. A mintegy húsz csapat két kategóriában (kör- és gyorsulási verseny) méri össze tudását. Neves vendégei is lesznek a futamnak. Michelisz Norbert, Kőváry Annett és Wéber Gábor magyar autóversenyzők egy-egy elektromobilt próbálnak ki, amire a közönségből kisorsolt szerencséseknek is lehetőségük lesz.

A KEFO Elektromos Gálafutamának megnyitója szombaton 10 órakor lesz, rögtön utána bemelegítő köröket tesznek az elektromobilok a kiépített versenypályán. Délelőtt tartják a körverseny előfutamait, majd 14 órától a döntőt. A gyorsulási verseny előfutamai 15 órakor kezdődnek, a döntők 15.45-től. Az ünnepélyes eredményhirdetés 16 órától lesz a főtéren. Az egész napos szórakoztató program egyaránt fókuszál a fiatalok mérnöki teljesítményére, valamint  a környezetbarát technológiákra. A KEFO évek óta segíti a hallgatói öntevékenységet ezen a területen, többek között egy hallgatói műhely létrehozásával.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.