Legalább fél év szükséges a fukusimai atomválság felszámolásához

Legalább fél évbe telik, amíg a szakemberek teljes ellenőrzésük alá vonják a megrongálódott fukusimai atomerőműben zajló folyamatokat – közölte hétfőn Kan Naoto japán miniszterelnök.

Kan szerint a japán kormány tartja magát a korábban bejelentett határidőkhöz, legfeljebb más módszereket alkalmaz annak fényében, hogy a minap kiderült: a március 11-i földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőmű egyes reaktorában teljesen leolvadtak a fűtőelemek, s nem kizárt, hogy két másik reaktorban is ugyanez a helyzet. Az atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco korábban bejelentette, számításai szerint három hónap kell ahhoz, hogy megszüntessék a jelentősebb radioaktív szivárgásokat, és további 6-9 hónapot vesz igénybe, amíg teljes ellenőrzésük alá vonják a megrongálódott fukusimai atomerőműben zajló folyamatokat. A Tepco vasárnap ismerte be, hogy az egyes reaktorban történt magolvadás és a belőle kiszökő víz jelentősen megnehezíti a tervezett hűtőrendszer, az úgynevezett vízszarkofág létesítését a reaktorban. Szakértők megállapították, hogy a megolvadt fűtőanyag kisebb lyukakat égetett ki a reaktor aljában, és valószínű, hogy megrongálódott annak külső burkolata is. Az egyes reaktor alatt mintegy 3 ezer tonna vizet találtak, amely a valószínűleg a megrongálódott reaktorból került oda.

 
A Tepco mérnökei eredetileg azt tervezték, hogy folyamatosan nagy mennyiségű vizet szivattyúznak a reaktor fala és annak külső burkolata közé, ily módon vízszarkofágot alakítva ki. Ez azonban sugárszennyezéshez és szivárgáshoz vezethet, ezért valószínűleg más megoldást kell találni a felhevült reaktor hűtéséhez. Az atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco közben bejelentette, hogy kedden megkezdi az erősen radioaktív víz kiszivattyúzását az erőmű hármas reaktorából egy szennyvíztároló létesítménybe. Összesen négyezer tonna sugárszennyezett víz eltávolításáról van szó. Azért van rá szükség, hogy a szakemberek hozzá tudjanak férni a megrongálódott reaktorhoz. A hármas reaktor alatt naponta 2 centimétert emelkedik a vízszint, s nem zárható ki, hogy a szennyezett víz a tengerbe szivárog, ezért mihamarabb ki kell szivattyúzni a létesítményből. Másrészt pedig a Tepco kénytelen vizet pumpálni magába a reaktorba, mert annak hőmérséklete a hónap eleje óta folyamatosan nőtt. Május 1-én 90 fokos volt odabenn a hőmérséklet, egy hétre rá már 200 fokon tetőzött, s hétfő reggelre mintegy hatvan fokot esett vissza.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.