Legalább 35 ezer fiatal tüntetett a klímaváltozás elleni küzdelem fokozásáért Brüsszelben

Immár harmadik egymást követő héten vonultak utcára fiatalok Brüsszelben, hogy határozottabb fellépést követeljenek a klímaváltozás ellen. A csütörtöki tüntetésen az előzőeknél jóval többen, legalább 35 ezren vettek részt.

A Youth for Climate nevű mozgalom által kezdeményezett demonstráció résztvevői olyan, ambiciózus klímapolitika elfogadását követelték a belga kormánytól, illetve az Európai Uniótól, amelynek célja, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest. A hideg és a tanítási idő ellenére a rendőrség szerint legkevesebb 35 ezren gyűltek össze a városközpontban. Az előző héten 12 500-an voltak, azt megelőzően csak háromezren. A szervezők kijelentették, hogy addig minden csütörtök délelőtt felvonulnak, amíg nem kapnak megfelelő választ a politikai vezetőktől. A tüntetők közül többen transzparenseket tartottak a magasba, ezekre egyebek között azt írták, hogy “Nincs másik bolygónk!”, “Le a fosszilis energiahordozókkal!”.  Helyi lapok szerint több iskolában is úgy döntöttek, hogy nem írják be a tüntetés miatti hiányzásokat.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.