Le kell állítani a Csendes-óceán kipucolását

A tavaly ősszel elindult szemétszedő projekttel először decemberben voltak bajok, most pedig egy nem várt hiba miatt egy időre le is kell állítani a projektet.

Mindenki nagy reményeket fűzött ahhoz a 2018 őszén elindult projekthez, amely révén elkezdték kiemelni a Csendes-óceánból az ott felgyülemlett hulladék jelentős részét. Mindennek egy 600 méter hosszú csővel, és a hozzá kapcsolt, három méter mélyre nyúló szűrővel láttak neki, decemberben azonban kiderült, probléma van a System 001 működésével: a filter ugyan összegyűjti, de nem tartja meg a szemetet. Most újabb gond akadt a projekttel, így egy időre biztosan le kell állítani.

A rendszert kitaláló Boyan Slat nemrég úgy nyilatkozott az NPR-nek, hogy az eredetileg U alakot megformáló csőrendszer formája időnként megváltozott, nemrég pedig egy nagyjából 18 méteres darab le is törött belőle. Slat szerint a másodpercenkénti 10 centiméteres sebességével a System 001 túlságosan lassú, a csövet pedig a hullámok és a viharok is megrongálták, így azt meg kell erősíteni, hogy strapabíróbb legyen. Emiatt most Hawaiire vontatják el, hogy ott megjavítsák. Ettől függetlenül Slat úgy véli, közel járnak ahhoz, hogy jól működővé váljon a rendszer. Ha ez sikerül, azzal 55 tonna szemetet tudnának kivonni az óceánból, ha pedig a korábbi tervek szerint mind a 60 ilyen tisztítóberendezést telepítenék, azzal öt évente meg tudnák felezni a csendes-óceáni nagy szemétszigetet, írta a hvg.hu.

 

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.