Korszerűbb támogatásra lenne szükség a napelemes áramtermelés növelése érdekében

A napelemes áramtermelés növekedésre érdekében Magyarországon is a napenergiát hasznosítókat segítő támogatási rendszerre lenne szükség, amely a nemzetközi gyakorlatban már jól bevált – vélekedik a nemrégiben alakult MANAP Iparági Szövetség.

Szolnoki Ádám, a szövetség elnökségi tagja az MTI kérdésére elmondta, hogy a kisebb fogyasztók részére néhány év múlva már támogatás nélkül is versenyképes lehet a napelemes áramtermelés. Piacfejlesztési szempontból ezért lenne  most megfontolandó a kisebb rendszerek támogatásának mihamarabbi bevezetése, amely a hazai, szinte alig létező iparágat felkészítené erre a kihívásra. Ennek hiányában félő, hogy nem magyar cégek lesznek a változások nyertesei – jegyezte meg.
A megújuló energiaforrásból áramot előállító termelők jelenleg a kötelező átvételi rendszerben (KÁT) kapnak támogatást, de ezt csak az erőművek vehetik igénybe, a háztartások, önkormányzatok például nem. A rendszer azonban  itt is mostohán bánik a napenergiával, Európa legalacsonyabb átvételi ára mellett Magyarországon nincs is napelemes erőmű a KÁT rendszerben.

Magyarországon a megújuló energia beruházások pénzbeli támogatást kaphatnak, visszavásárlási ártámogatás azonban csak az erőművekben termelt áram után jár. A fejlett támogatási rendszerekben garantált zöldáram-tarifa van, és a kicsitől a nagy termelőig differenciált a támogatás mértéke. A nagyobb termelők, akiknek az áram előállítása kilowattóránként alacsonyabb költségű, kisebb támogatásban részesülnek, mint a kisebb termelők, például a háztartások, kisvállalkozások és önkormányzati intézmények.
A napenergia iparágat Magyarországon elsősorban a kereskedelmi tevékenység és az eszközök telepítése, üzembe helyezése jelenti. Gyártásra összeszerelőként, vagy kisebb réspiacok megcélzásával számíthatnak a magyar cégek, mert az elmúlt pár évben a napelemgyártó kapacitások volumenének ugrása miatt a belépési küszöböt csak jelentős tőkeberuházással, vagy állami támogatással lehet átlépni.

A napelemek installálása a megújulók között az egyik legnagyobb munkahelyteremtő potenciállal bír: a MANAP szövetség által 2020-ig előirányzott 449 megawatt kapacitás kiépítése akár 1.500-1.600 új munkahelyet hozna létre. A 449 megawatt kapacitás 2020-ban már a magyarországi áramfogyasztás 1,1 százalékát adná. Erre nagy szükség is van, hiszen a napelemes rendszerek az energia- függetlenség mellett az egyik legtisztább, hosszú élettartamú – mintegy 25 évig termelő – energiaforrást jelentik. Ráadásul a napelem megbízható, mert nincs “mozgó” alkatrésze, tetőre telepítve árnyékoló hatása van, amivel nyáron hűtési energiát lehet megtakarítani. Mivel a napelemek decentralizáltan telepíthetők, így a villamos hálózati veszteség is csökken.
Jelenleg alig több, mint 1,5 megawatt a kiépített hazai napelemes áramtermelő kapacitás, ennek nagyobb része is a múlt évben üzembe helyezett egy-két nagyobb beruházás eredménye – mondta Szolnoki Ádám. Hozzátette: EU-s becslések szerint Európában 10 éven belül a villamos energia 5 százalékát, 40 év múlva pedig már 30 százalékát napenergiával fogják előállítani.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.

Nincs hozzászólás

  1. nagy krisztian

    napelemes redöny reluxa napelemes autó fólia(wrapping)