Ti mit tennétek a környezetetekért? címmel 6-14 éves gyerekek számára ír ki rajzpályázatot a Magyar Telekom és az ARC Kft.

Környezetvédelmi rajzpályázat általános iskolásoknak

Ti mit tennétek a környezetetekért? címmel 6-14 éves gyerekek számára ír ki rajzpályázatot a Magyar Telekom és az ARC Kft.

A zsűri által legjobbnak ítélt 6 alkotás egy-egy nagyváros tűzfalán lesz majd látható, óriási kivitelben.

A pályázatot már második alkalommal rendezik meg 3-5 fős alkotói csoportok számára. Az idei téma a jövőbeni világot járja körül, amelyben a mostani iskolások felnőttként fognak élni. Abban bíznak, hogy a Föld akkor is vonzó természeti adottságokkal, kellemes klímával, gazdag növény- és állatvilággal várja majd őket – és esetleg a más bolygókról érkezőket is.

A pályázatra beküldött képek június 13. és június 30. között tekinthetők meg Budapesten, a Művészetek Palotája előtti téren. A fővároson kívül Szegeden, Pécsett, Sopronban és Miskolcon hatalmas tűzfalakon lesz látható a 6 legötletesebbnek ítélt alkotás.

A pályaműveket álló A3-as formátumban várják, a leadási határidő 2009. május 11. A díjazottak csoportonként 80 ezer forintos vásárlási utalványt nyernek.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.