Klímatörvényt javasol az MTVSZ

Egy jól kidolgozott éghajlatvédelmi törvény lendületet adhat a gazdaságnak, átalakítva annak korábbi szerkezetét – mondta Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) ügyvezető elnöke a szervezet sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

Kifejtette: a szervezet által javasolt klímatörvény fő elemeinek egyikeként egy fosszilis energia kvótarendszert szeretnének bevezetni, korlátozva Magyarországon a felhasznált olaj és földgáz mennyiségét.
Az ennek kapcsán bevezetett kvótát vagy felhasználási jogot szétosztanák a lakosok és a vállalatok között. Aki többet fogyaszt, annak meg kellene vásárolnia a még szükséges kvótákat, aki pedig kevesebbet, az bevételhez juthatna a kvóták eladása során.
Farkas István ismertetése szerint létrehoznának egy kamatmentes hitelfelvételt és finanszírozást biztosító, visszatérülő pénzügyi alapot, amely a tőkehiányos vállalkozásokat, önkormányzatokat és a lakosság kevésbé tehetős rétegeit segítené ki abból a csapdahelyzetből, hogy a magas közüzemi számlák miatt nem képesek energiatakarékosságot szolgáló beruházásokat megvalósítani.

Elmondta: az Öko Zrt. számításai szerint évente 350 milliárd forintnyi beruházásra lenne szükség, de mivel a tervek szerint hitelről van szó, évi 15 milliárd forint forrással tíz éven keresztül fenntartható lehet a rendszer. A kamattámogatás mellett a felhasználók a fejlesztések nyomán megvalósuló energiamegtakarítás nyomán kvótát értékesíthetnének, s az ebből befolyó pénzből fizethetnék vissza a hitelt.
Kifejtette: a tervezet létrehozná az úgynevezett zöldpiacot, ahol a fel nem használt kvótákkal lehetne fizetni a fenntarthatósági kritériumok alapján a piacra bejegyzett környezetbarát termékekért és szolgáltatásokért. A zöldpiac ennek köszönhetően már önmagában erősítené a hazai innovációt és a gazdaságélénkítés erős eszköze lehet – vélekedett Farkas István.

Az MTVSZ a szabályozás kapcsán a közgazdasági és szociális megközelítésre helyezi a hangsúlyt. Az energiatakarékos szolgáltatások és beruházások hasznosságáról szeretné meggyőzni a lakosságot, a piaci szereplőket és természetesen a döntéshozókat is – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
A szövetség szeretné elérni, hogy a kormány készülő energiastratégiájába már épüljön be  a klímatörvény gondolata és megvalósítása, s ne csak a stratégia megalkotása után foglalkozzanak vele, hiszen a magyar társadalom döntő részének érdeke ez
Az MTVSZ szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelem csak az egyik ok, amiért a törvényre szükség van, a másik az ország energiafüggőségének csökkentése. “Magyarországnak sürgősen lépnie kell, hiszen a fosszilis energiahordozók tekintetében az ország erősen kiszolgáltatott. Kőolaj tekintetében 86, földgáz esetében 82, míg a szén felhasználása során 40 százalékban függünk az importtól. Az energiaköltségek ráadásul szélsőségesen különböző mértékben terhelik a társadalom különböző rétegeit” – mondta az ügyvezető elnök.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.

Nincs hozzászólás

  1. Szerintem változtatni kellene azon tévhiten, hogy az elhasznált étolaj, pálmazsír a köztudatban “veszélyes hulladék” – ként szerepel. Azért, hogy könnyen begyűjthető legyen. ÁNTSZ kéri a hulladék elszállítási szerződést (itt van elrettentésként megemlítve a veszélyes hulladék!). E miatt a tájékozatlanság miatt kénytelenek az étterem, vendéglő és egyéb nagy konyhák tulajdonosai, működtetői az elvártnál is jobban vigyázni, mert félnek a büntetéstől. Ezt kihasználva a begyűjtő, aki már országos szinten védi, így elért “monopóliumát”, begyűjti Magyarországról majdnem az összes használt étolajat, sütőzsírt és “természetesen” kiviszi az országból, mert tőlünk “nyugatabbra” ezért komoly pénzt fizetnek. Csak azt nem értem (1972 óta energetikusként, üzemeltetési osztályvezetőkét és kereskedőként dolgozom), miért nem lehet ezt az anyagot itt Magyarországon felhasználni, miért kell ezeket az országból kivinni, miért kell egy osztrák benzinkút tulajdonosnak ide jönnie és gyárat építenie erre a célra? Miért van az, hogy egy másik osztrák cég, akinek neve van a bioüzemanyag előállításában, innen viszi ki a begyűjtött és kis pénzért felvásárolt használt étolajat, sütőzsírt. Az EU határokon szabadon közlekedő tartályautóival innen kiszállítani és felhasználni, majd utána az üzemanyaggal elegyítve nekünk eladnia, komoly összegért? Ezt az anyagot, mely égésekor 80 % -l tisztábban ég, mint a gázolaj, nem szennyezi az amúgy is szennyezett légkört, be tudnánk ugyan úgy gyűjteni, mint most is történik, de hazai felhasználásra kellene fordítani, mert az energiára, úgy érzem mi jobban rászorulunk, mint a tőlünk nyugatabbra élők. Miért nem tudnak erre vonatkozóan kitalálni valami szabályzót? Ennek a hulladék terméknek, már annyi ÁFA-ja van kifizetve, mire ilyen állapotba kerül, hogy szerintem az is elegendő kellene, hogy legyen.
    Remélem történik valami ezen a téren és bízok abban, hogy Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) ügyvezető elnöke részéről beadott Klímatörvénye lendületet adhat a gazdaságnak.