Kezdőlap / Klímacsúcs – Elengedtek közel 1000 tüntetőt, a rendőrség bocsánatot kért

Klímacsúcs – Elengedtek közel 1000 tüntetőt, a rendőrség bocsánatot kért

Csaknem mindenkit szabad lábra helyeztek vasárnap a koppenhágai klímavédelmi tömegdemonstráción előző nap előállított közel ezer ember közül, és a dán rendőrség bocsánatot kért a tüntetőkkel szemben alkalmazott eljárásért.

A dán fővárosban szombaton több tízezren követeltek határozott lépéseket az éghajlatváltozás ellen az ENSZ klímakonferencia résztvevőitől. A demonstráción történt rendbontások során 968 személyt állítottak elő. A rendőrség közleménye szerint 13 fő kivételével valamennyit szabadlábra helyezték; konkrét bűncselekmény gyanúja pedig csupán három személlyel kapcsolatban merült fel.
Egy rendőrségi szóvivő nyilvánosan bocsánatot kért, amiért az előállított tüntetőknek órákig a fagyos földön kellett ülniük megbilincselve. A szóvivő hangsúlyozta, az intézkedések “megelőző jellegűek voltak”. Az érintettek többségét azért vették őrizetbe, mert kisebb rendbontó csoportok közvetlen környezetében tartózkodtak, és fennállt a veszélye annak, hogy ők is erőszakos cselekményeket követnek el.
A tüntetés szervezőinek szóvivője azzal vádolta a hatóságot, hogy “ok nélkül vettek őrizetbe ártatlan embereket”, és megsértették emberi jogaikat.

A szombati demonstrációt 65 ország összesen 515 szervezete hirdette meg közösen. A szervezők szerint 100 ezren, a rendőrség becslése alapján 30 ezren vettek részt a felvonuláson. A menet a dán parlament épületétől az ENSZ klímakonferencia helyszínéhez vonult. A Bella Center konferencia-központban a 192 ENSZ tagország küldöttségei arról tárgyalnak, hogy miként folytatódjon az éghajlatváltozás elleni küzdelem 2012 után, amikor lejár az üvegházgázok kibocsátását szabályozó Kiotói jegyzőkönyv, és hogyan támogassák a fejlett ipari államok a fejlődő országok légkörvédelmi erőfeszítéseit.

Ajánlott tartalom

Rohamosan esik a napelem modulok ára

A Wood Mackenzie új kutatása azt mutatja, hogy a mono PERC modulok felhasználásával zajló telepítések esetében a rendszer általános költség akár 20%-kal is zuhanhatnak 2025-ig.