Először határozták meg kutatók, hogy mennyi szén-dioxidot nyeltek el Kína szárazföldi ökoszisztémái az elmúlt években

Kína széndioxid-elnyelése jobb, mint Európáé

Először határozták meg kutatók, hogy mennyi szén-dioxidot nyeltek el Kína szárazföldi ökoszisztémái az elmúlt években

A pekingi egyetem kutatója, Shilong Piao kínai, francia és brit kollégáival a Nature című angolszász szaklapban jelentette meg a tanulmány, amely szerint Kína növényzete és talaja 1980 és 2000 között annyi széndioxidot nyelt el, amennyi megfelel a kínai kibocsátás 28-37 százalékának. Korábbi tanulmányok az USA-ban hasonló arányt mutattak – az ottani ökoszisztémák a kibocsátott széndioxid 20-40 százalékát nyelték el. Európa csupán tizenkét százalékot ért el.

Kína jó eredményének fele arra vezethető vissza, hogy erdőket telepítettek, és délen sok eső esett. Ezenkívül a kínai parasztok városba költözésével jól járt a természet – azok így ugyanis kevesebb tűzifát gyűjtöttek. A mezőgazdasági területek bővülésével is megnövekedett a széndioxid-felvétel.

Kevin Gurney, az Indiana Egyetem (USA) kutatója a tanulmányt rögvest a Nature-ben kommentálva, meglehetősen borúlátó azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon használ-e a kínai állam által támogatott erdőtelepítés az ország széndioxid-egyenlegének. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint Kína kibocsátása 2030-ig a 2006-os érték kétszeresére nő majd. És ez ellen kevés az erdősíté

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.