Ki mondta, hogy a sátortető nem lehet zöld?

Hő- és hangszigetelő tulajdonságának köszönhetően mind több lapostetőt alakítanak növényekkel beültetett zöldtetővé.

Ennek kialakítása hozzávetőleg 10-15 ezer forint négyzetméterenként. A hagyományos sátortetős épületek esetében azonban ez a lehetőség nem volt választható – eddig. Roel de Boer holland formatervező kúpcserepével tetszőleges dőlésszögű tetőn is kialakítható szigetelő növényréteg. „A városokban alkalmazott építőanyagok zárt felületeket képeznek, mint a cseréptető vagy az aszfaltburkolat. Ezeken nem képesek sem megtelepedni, sem szaporodni a növények és az állatok, márpedig előbbiek a levegő tisztításában játszanak lényeges szerepet, utóbbiak pedig a lelki jóllétünk szempontjából fontosak. A tető megfelelő élettér a növények és állatok számára, mert a nagy magasság szavatolja a háborítatlanságukat”, mondja a tervező honlapján.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A Rockefellereknek is ciki lett az olaj

Már a Rockefeller örökösök sem hisznek az olajban: a családi alapítvány kivonul az ExxonMobilból, mivel úgy vélik, józan ember nem fektet most pénzt a földi életet veszélyeztető fosszilis energiákba.