Kevesebb a szabálytalanul füstölgő autó az utakon

A vizsgált gépjárművek körülbelül 90 százaléka megfelelt a környezetvédelmi előírásoknak – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, hogy négy városban – Budapesten, Győrben, Szegeden és Debrecenben – vizsgálták a gépjárművek károsanyag-kibocsátását. A tavalyi méréshez képest 7 százalékkal javult a helyzet, de ez még mindig elmarad az eddigi legjobb, 2011-es állapottól – tette hozzá. Az államtitkár szerint tovább kell dolgozni a szabályrendszer szigorításán, folytatni kell az ellenőrzéseket és a szemléletformáló akciókat. Szólt arról is, a hazai gépjárműállomány átlagéletkora még mindig magasabb, mint Nyugat-Európában, de egy idős autót is karban lehet tartani úgy, hogy megfeleljen a szabályoknak.

Ajánlott tartalom

A Scania újabb megoldásokkal bővíti elektromos tehergépkocsi kínálatát

Két új elektromos meghajtás és 6×4-es bogie kialakítás az extra vontatóerő érdekében.