Kevés hibrid tehergépkocsit adnak el

Az Amerikai Egyesült Államokban értékesített nagyobb típusú autók hibrid változata még nem tartoznak a kedvelt kategóriába.

Februárban a Ford eladott mintegy 33.000 Ford F sorozatú tehergépkocsit, ezzel elérve a legjobb eladási statisztikákat Amerika szerte. Az első három helyből, kettő a tehergépjármű kategóriájából került ki. Elkerülhetetlenül, napról napra, hónapról hónapra, évről évre, a nagy kamionok uralják az amerikai autó eladásokat. Viszont ezek a hatalmas mamutok szennyezik a legjobban a levegőt.

Szerencsére, néhány évvel ezelőtt a General Motors tett egy nagyon jó lépést és hibrid technológiát épített be a kamionjaiba. Sajnos nagy emelkedést ennek ellenére sem lehetett észrevenni az üzemanyag takarékosságot illetően, főleg a városi forgalomban (valójában tényleg szükség van a városi közlekedésben ennyi tehergépkocsira?), a hibrid kamionok eladása, mint a Chevy Silverado hibrid értékesítése nem tartozik a legmenőbbek közzé, főleg a magas költségeik miatt.

Természetesen, a Chevy Volt eladási statisztikája sokkal jobb mutatókat produkált, mint a GM hibrid kamionjai. Még nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Volt nagyobb eladási eredményt érjen el, mint a Ford F sorozata.

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.