Készül a csendben száguldó harci motorkerékpár

Mire jó, ha egy krosszmotor nem berreg hangosan? Arra, hogy kommandósok lopakodjanak vele!

Az amerikai hadsereg kutatószervezete, a DARPA olyan hibrid motorral szerelt krosszmotor kifejlesztésére írt ki pályázatot, amelyet kifejezetten katonai felhasználásra szánnak. Elképzelésük szerint egy ilyen járművel a különleges egységek tagjai nehéz terepviszonyok között is elakadás nélkül tudnak haladni, ha pedig szükség van rá, a benzinmotorról a szinte teljes csendben való haladást biztosító elektromos hajtásra válthatnak.

A Wired beszámolója szerint a hibrid motorkerékpár első prototípusa egy 3,3 millió forintnak megfelelő összegbe kerülő BRD RedShift MX elektromos hajtású versenymotorra épül majd. Ennek hatótávja azonban nem lenne elegendő a katonai felhasználásra, mivel a motorkerékpár két óra száguldás után töltést igényelne.

-

Ezért meghajtását a Logos Technologies hibridmotorjára cserélik le, amely benzines üzemre is alkalmas, ám ehhez egy kiegészítő benzintankot is fel kell majd szerelni a motorra. A Redshift MX elektromos változatának maximális sebessége 128 kilométer per óra, a hibridmotor ennél várhatóan gyorsabb száguldást is lehetővé fog tenni.

-

A Wired szerint egy másik projekt keretében egy kizárólag elektromos hajtású motorkerékpárt is fejlesztenek a DARPA-nak, a Zero Motorcycles fejlesztését ugyancsak a különleges egységeknek szánják, a két órás üzemidőt pedig cserélhető akkumulátorokkal oldanák meg.

forrás: origo.hu

Ajánlott tartalom

Februárban csaknem kétszer annyian béreltek MOL Bubit, mint egy évvel ezelőtt

A februári jó időjárás miatt csaknem kétszer annyian béreltek MOL Bubit, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.