Bioenergia

Bioenergia – Bioenergia hírek, Bioenergia hasznosítása, Bioenergia lehetőségei, Bioenergia cikkek, Bioenergia mint a jövő energiája, Alternatív Energia Hírportál

Épülhet a biogáz-üzem Pécsett is – Zalaegerszegen már futnak helyi biogázzal hajtott buszok

Az önkormányzat nemrég döntött arról, hogy megépülhet a Tettye Forrásház Zrt. területén az az üzem, amely a későbbiekben akár autóbuszok meghajtására is elegendő biogázt termelhet. A kétmilliárd forintos beruházáshoz a vízszolgáltatónak egymilliárd forintos önrészt kell biztosítania. Sándor Zsolt vezérigazgató elmondása szerint a forrás előteremtéséhez már megkezdődtek a tárgyalások a hitelintézetekkel és a lehetséges finanszírozókkal.

Bővebben

Népi kezdeményezés indul a szegedi biomassza-erőmű megépítése ellen

Városrészi népi kezdeményezés indul annak érdekében, hogy az egyik szegedi lakótelepen ne épüljön biomassza-erőmű, és a termálvizet ne közvetlenül fogyasztási meleg vízként hasznosítsák egy a csongrádi megyeszékhelyen tervezett beruházást követően - jelentette be Ménesi Imre (MSZP) önkormányzati képviselő hétfőn.

Bővebben

Algával hűthető és fűthető ház épült Hamburgban

Hamburgban elkészült a világ első olyan háza, amelynek hőszabályozását kizárólag algák segítségével biztosítják. A 15 lakásos épület délkeleti és délnyugati falán összesen 129 algatartály lóg. A BIQ-ház (Bio Intelligent Quotient) a tervezők szerint kiváló példája annak, hogyan lehet hasonló megoldásokkal fűteni, illetve hűteni a nagyobb épületeket.

Bővebben