Kalifornia legszebb partjait fenyegeti az emelkedő tengerszint

Kalifornia legszebb partjai közül több is áldozatául eshet az emelkedő tengerszintnek a XXI. század végéig egy kutatás szerint. “

Ha eltűnnek, visszahúzódnak vagy elmosódnak a strandok, csökken a turizmus” – mondta Phillip King, a San Franciscó-i Egyetem közgazdász professzora. “A lehető legjobb tudásunkkal számoltunk, de még így is előfordulhat, hogy alábecsültük a károkat” – fogalmazott. A természeti szépség mellett az emelkedő tengerszint több százmillió dolláros ingatlanvagyont is veszélyeztet. Az egyetem közgazdászai két évet dolgoztak az éghajlatváltozás okozta anyagi károk előrevetítésén San Francisco Ocean Beach, Carpentina, Malibu, Venice és a San Diego közelében fekvő Torrey Pines rezervátum területére vonatkozóan. Azzal számolva, hogy a század végére a tengerszint egy és két méter közötti léptékben emelkedhet, a kutatók próbálták modellezni az ingatlanokat, az infrastruktúrát, a vadvilágot és a természetet fenyegető veszélyeket, és felbecsülni a károk mértékét. Emellett már olyan elkészült jelentéseket is figyelembe vettek, amelyek azt taglalták, milyen költséget jelentene a part menti erőforrások megóvása vagy helyettesítése.

 
A vizsgálat hatósugarába vont öt helyszín közül Venice Beach járna legrosszabbul, a tengerszint kétméteres emelkedésénél 96 millió dolláros veszteség sújtaná az elkövetkezendő 90 évben. Egyméteres emelkedésnél 31,6 millió lenne ez a szám. További tényezőket – például bizonyos területek erózióját – figyelembe véve a szakemberek végső összesítése 600 millió és egymilliárd dollár közötti veszteséget jósol a század végére az öt megfigyelt körzetnek. A Pacific Institute környezetvédelmi agytröszt 2009-es átfogó jelentésében azt vetítette előre, hogy Kalifornia partvidékén félmillió ember és 100 milliárd dollárnyi ingatlan sorsa forog majd kockán ebben az évszázadban az emelkedő tengerszint okozta áradások miatt, hacsak nem foganatosítanak komolyabb biztonsági intézkedéseket. A kutatás rávilágított, festői partszakaszok esnek a fokozódó erózió áldozatává. Az áradás megnövekedett veszélye elleni óvintézkedésként többek közt egy 14 milliárdos tengeri gát építését javasolták a szakemberek.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.