Jelzálog kerül a félkész komlói napelemgyárra

Rendkívüli testületi ülésen döntött a komlói képviselő-testület a Solar Energy Systems Kft. kérelméről.

A városban napelemgyárat építő cég azzal fordult az önkormányzathoz, hogy biztosítson fedezetet a kölcsönéhez. A társaság elmondása szerint az általuk végzett beruházás jelenleg 80 százalékos készültségi fokban áll, a megítélt, de még ki nem utalt támogatás összege 190 millió forint. A korábbi támogatási összegek késői kifizetése miatt elakadtak a kivitelezési munkálatok, amelynek befejezéséhez több tíz millió forint szükséges. A hiányzó összeget a társaság banki hitelből igyekszik fedezni, amelynek ingatlan biztosítéka a társaság tulajdonában álló, eddig felépített objektum és a helyszínéül szolgáló, jelenleg még önkormányzati telek lenne. Hangsúlyozták, a társaság többek között (a hitelbiztosíték fejében) havi 100-150 ezer forint fedezetbiztosítási díj fizetésére is hajlandó. A testület végül 100 millió forint és járulékai erejéig hozzájárult a jelzálogjog bejegyzéséhez. A város vezetői ugyanis reménykednek abban, hogy a gyár (2 év és ötszöri szerződésmódosítás után) végre elkészül, és az ígért 80 fős foglalkoztatás megvalósul, írja a bama.hu.

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.