Ismét rekordot döntött a PET Kupa

50 méteres uszodai medence egy sávjának megfelelő szemétmennyiséggel kevesebb úszik a Tiszán.

A 16 hajóból álló PET armada elképesztő mennyiségű szemetet gyűjtött össze az V. PET Kupán. A csapat idén a Tisza Dombrád – Tiszalök közötti szakaszát járta be ártéri hulladékok után kutatva. A remek hangulatban, közös célért küzdő közösségnek közel 8 tonnányi PET palackot és egyéb hulladékot sikerült bezsákolnia. A mennyiség több mint fele, 4500 kilogramm leválogatott és újrahasznosításra alkalmas hulladék. A kezdeményezéshez csatlakozó bodrogi csapat 4 nap alatt 679 kilogrammal járult hozzá a sikerhez. A hulladék partra szállítását a PETényi Szemétevő Szeméthajó segítette.

A PET Kupa csapata a versennyel a Tisza folyamatos Romániából, Ukrajnából és hazánkból a folyóba kerülő szennyezettségére kívánja felhívni a figyelmet. A távlati cél egy nemzetközi együttműködés az ismétlődő PET-palack áradat megállítására és a Tisza mellékfolyóinak kitisztítására. Az idei jó teljesítmény köszönhető az előzetes hulladékmonitoringoknak, a rekordszámú hajónak és önkéntesnek, valamint a PETényi Szemétszedő Szeméthajó hathatós szemétszállító közreműködésének.

„A verseny messzemenőkig beváltotta a hozzá fűzött reményeket a bodrogi takarítókülönítmény, a Zöld Kör és a kárpátaljai Papilio Természet- és Környezetvédelmi Egyesület csatlakozásával. Azt is hatalmas sikerként könyveltük el, hogy a szelektált hulladék jelentős része újrahasznosul. Jövőre még több párhuzamos környezettisztító akciót szeretnénk szervezni és segítenénk a szennyezés forrásánál.” – mondta el Hankó Gergely a PET Kupa projektvezetője.

Az év eleji jeges árral érkező hulladékáradat nyomait hónapok óta takarítja a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG), de még így is rengeteg palack maradt a kalózok számára. A két szervezet közösen szervezte a Kupa előszedését, amikor is a vízügyes kollégák egy frekventált helyre vitték az önkénteseket, hogy ott szedjék meg a hajóépítéshez szükséges palackok egy részét.

A PET Kupa ötletgazdája, a Természetfilm.hu Egyesület elnöke és a PETényi Szemétevő Szeméthajó megálmodója, Molnár Attila Dávid elmondta: „Ezalatt a kalandos, vidám, ugyanakkor fárasztó hét alatt a verseny 250 résztvevője összesen 140 köbméter, azaz 1000 zsáknyi hulladéktól tisztította meg a Tiszát.”

A rengeteg, átválogatott és összetaposott szemét elszállításában és újrahasznosításában a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., a Térségi Hulladék-gazdálkodási Nonprofit Kft. és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. volt a kalózok segítségére. Az esemény fő támogatója a Földművelésügyi Minisztérium volt. A PET Kupa életében újabb mérföldkövet jelentő első folyami mikroműanyag mérése is lezajlott a Wessling Hungary Kft. jóvoltából. Az eredményeket már nagyon várják a szervezők.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.