Ismét költenek a Pilisben a fekete gólyák

Ismét a Pilisben költ az a fekete gólyapár, amely már tavaly is a hegység erdőségeit választotta fészekrakáshoz. A fokozottan védett madárfaj csupán kis létszámban található meg Magyarországon – olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. csütörtöki közleményében.

A Pilismaróti Erdészet által kezelt területen először 2014-ben rakott fészket a fekete gólyapár, amely három fiókát is sikeresen felnevelt a tavalyi költési szezonban. Az erdészet munkatársai most örömmel tapasztalták, hogy a gólyák nemrég visszatértek, és újból elfoglalták tavalyi fészküket.

A fokozottan védett fekete gólyák a gyakran emberek közelében fészket rakó fehér gólyákkal ellentétben a nyugalmas vízfolyásokkal, tavakkal váltakozó erdős területeket kedvelik, ahol öreg hagyásfák, és az egykori legelőerdőkből származó kocsányos tölgyek is találhatóak.

Az ember jelenlétét kerülő, háborítatlan környezetet igénylő fekete gólya a megérkezés és a fiókák kikelése közötti 30-40 napos kotlási időszakban különösen érzékeny a zavarásra. A költőpár nyugalmát ezért a már korábban kialakított, mintegy 150 méter sugarú védőzónával biztosítják az erdészet munkatársai, akik a következő hónapokban megfelelő távolságból fogják figyelemmel kísérni a fészek életét.

A költést 65-70 napos fiókanevelési időszak követi, amelynek végén – előreláthatóan júliusban – repülhetnek ki a fészekből az egészséges fiókák – olvasható a közleményben.

Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák száma. A faj legsűrűbb hazai állománya a Duna mentén, a Gemenc Zrt. területein található, ahová idén március elején érkezett meg az első fekete gólya.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.