Ismét a Tesla a leghatékonyabb elektromos autó

Hyundai IONIQ elektromos autótól vette vissza a trónt a Tesla.

A Tesla jópár évig irigyelhette a leghatékonyabb szériagyártott villanyautó címét, ám az amerikaiaknak még a Model 3 megjelenésekor sem sikerült elfoglalniuk a trónt, ha az egy kWh-ból megtehető kilométereket számoljuk, írta a teslasok.hu. Ebben ugyanis a megjelenése óta az első generációs Hyundai IONIQ elektromos változata volt a legjobb, ami bár összesen 28 kWh-nyi akkumulátort hordozott magában, de az ebből eredő kis súlynak és kiváló alaktényezőnek köszönhetően az EPA mérése alapján csupán 15,4 kWh-t fogyasztott 100 km-en. A Hyundai azóta frissítette az IONIQ-ot, és ahogyan az várható volt, gyarapítottak a kWh-k számán is, ám a hatékonyságot nem tudták überelni. A 2020-as modellévben történt frissítés így nem emelte a lécet a Tesla számára, miközben a Tesla folyamatosan zárkózott felfelé az eredeti IONIQ-hoz. Az amerikai gyártó OTA frissítései ugyanis nem csak új funkciókat hoznak, hanem olykor a hajtáslánc kódjába is bele-bele piszkálnak, hogy a globális flotta összes autója megkapja azokat a plusz kilométernyi hatótávokat, amelyeket a Tesla mérnökei találnak a hajtás vezérlésében. A Model 3 Standard Range Plus változat első EPA adatlapján még 15,7 kWh/100 km-es fogyasztás szerepelt, de az évek jópár frissítést hoztak. Az Amerikai Környezetvédelmi Hatóság egy évben legfeljebb egyszer mér újra, így nem lehetett pontosan nyomon követni a változásokat, de a legújabb tesztjük alapján a Teslának sikerült jócskán felülmúlnia a Hyundai-t. A 2020-as Model 3 SR+ változat mellett ugyanis már 14,9 kWh/100 km-es fogyasztás szerepel, így eszerint mostantól a Tesla a hatékonyság koronázatlan királya. A Model 3 és a Hyundai között érdekes különbség vehető észre. Az EPA átlagfogyasztási értéke ugyanis két eredményből tevődik össze. A városi és autópályán mért fogyasztásból, amelyek közül előbbiben még mindig a Hyundai a nyerő, míg utóbbi esetében a Tesla magasan vezet. A városi különbség talán magyarázható a Tesla közel 100 kg-nyi többletsúlyával, míg az autópályán mért különbséget jóval inkább befolyásolja az alaktényező.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.