Innovációs ötletverseny indul a vízválság megelőzéséért

A vízválság megelőzésének megoldásait keresve nemzetközi innovációs ötletversenyt rendez március 26-27. között a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal – közölte az alapítvány az MTI-vel.

A közlemény szerint az “Aquathon: Találd ki, hogyan takarékoskodjunk a vízzel!” című versenyre március 1-ig jelentkezhetnek azok a startupok, egyetemi, főiskolai hallgatók és pályakezdők, akik a nemzetközi piacon is értékesíthető megoldást kínálnak a felelős vízhasználat széleskörű elterjesztéséért. A jelentkezésnél a vízgazdálkodás területén szerzett előképzettség nem feltétel. A csapatok az ötleteiket mentorok segítségével tökéletesíthetik, a verseny végén kell prezentálniuk azokat egy magyarországi és nemzetközi szakemberekből álló zsűri előtt. A 24 órás hackathon alatt a csapattagok egy intenzív, gyors fejlesztési folyamat részeseivé válnak, megoldásuk kidolgozásához tematikus workshopok, mentorok és szakértők állnak a versenyzők rendelkezésére. Az első három helyezett értékes nyereményekkel folytathatja ötlete megvalósítását.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.