Ingyenáram: itt a napelem, ami 5x olcsóbb, mint az eddigiek

A perovszkitből készült legújabb napelem már majdnem olyan hatékony, mint a hagyományos változat, miközben a gyártása jóval kevesebbe kerül.

Henry Snaith, az Oxfordi Egyetem professzora régóta kísérletezik a perovszkitből készülő napelemekkel. Ezek különlegessége, hogy a hagyományos napelemekben használt drága szilíciumkristály helyett perovszkitelemeket használ, ami jóval olcsóbb, nagyjából ötödakkora költségből kihozható gyártást tesz lehetővé. Az ezzel folytatott kísérletek az utóbbi években egyre ígéretesebbek voltak: hét éve, az első ilyen napelem bemutatásakor még csak 3,8 százalékos volt annak hatékonysága, négy éve azonban már 10 százaléknál tartott. Most pedig Snaith és csapata 20,3 százalékra tornászta fel a mutatót. Mindez azt jelenti, hogy az általa készített szerkezet alig marad el a hagyományos napelemek hatékonyságától, az előállítása azonban jóval kevesebbe kerül. Az IFL Science beszámolója szerint Snaith trükkje, hogy két különböző réteg perovszkitot használ, hogy a napelembe érkező fény minél szélesebb spektrumát hasznosítani tudja. A felső réteggel a kék fényt alakítja elektromos árammá, az alsóval pedig a vörös spektrumot. Ez azért is nagy előrelépés, mert utóbbi réteg csak nemrég vált elérhetővé, amit ón, ólom, cézium, jód és egyéb szerves anyagok felhasználásával állítottak elő. A fejlesztés olyan jól sikerült, hogy még az infravöröshöz közel eső spektrumot is képes hasznosítani.

A perovszkit használatával az egyetlen gond, hogy hő, víz és oxigén hatására gyorsan csökken a teljesítménye. A mostani napelemre a jelek szerint a három tényezőből kettő már nincs hatással: a kutatók négy napon át 100 fokon főzték az eszközt, aminek sem a hő, sem az oxigén nem ártott. Az elmúlt években óriási fejlődésen mentek keresztül a napelemek. Nemrég a Massachusettsi Műszaki Egyetemen megcsinálták a napelemet, amit kétszer annyi áramot termel, a német Insolight fejlesztői 34 százalékot értek el, és bármilyen hihetetlen, már létezik esőelem is. Nem csoda, hogy évente 5-12 százalékkal csökken a napelemek ára.

A Nature Energy című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a perovszkites napelemek már jóval előrébb vannak egy szimpla tervnél. Kereskedelmi forgalmuk jelentős mértékben csökkentheti az otthoni napelemes beruházások költségét is, írja a hvg.hu.

MÉG NEM KÖVETSZ MINKET INSTAGRAMMON?! KATT IDE ÉS KÖVESS MINKET! 

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.