Indul a VOLT Fesztivál

Délután megnyitották a 22. VOLT Fesztivál kapuit az előtt a több ezer fesztiválozó előtt, akik már a 0. napra Sopronba érkeztek. Este a Nagy-Szín-Pad verseny döntősei, többek között az Ivan and The Parazol, Szabó Balázs Bandája és a Mary PopKids lép fel.

Lobenwein Norbert főszervező a nyitás előtt tartott sajtóbejáráson elmondta, hogy az idén öt nap alatt harminc világsztár és 150 hazai előadó lép színpadra. A legfontosabb újdonság, hogy a fesztivál egy nappal hosszabb lesz a brit Arctic Monkeys zenekar vasárnapi fellépése miatt.

Látogatottsági rekordot várnak most is: több mint 110 ezer fesztiválozóra számítanak. A főszervező hozzátette: a Lővér kempingben mintegy 30 ezren szórakozhatnak egyszerre, a nagyszínpad előtti “küzdőtér” 25 ezer ember befogadására alkalmas.

A nagyszínpadon a következő napokban olyan zenekarok lépnek fel, mint a Thirty Seconds To Mars, a Morcheeba, a Volbeat és a Hurts, illetve a Quimby, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, vagy a 25. születésnapját nagykoncerttel ünneplő Tankcsapda.

A szervezők tájékoztatása szerint eddig 15 ezer bérlet fogyott el, a helyszínen még lehet jegyet vásárolni. Arra azonban felhívják a figyelmet, hogy utcai árustól senki ne vásároljon jegyet, mert az így vett belépők a legtöbb esetben hamisak.

A fesztivál egyik érdekessége, hogy itt vezetik be elsőként Magyarországon az úgynevezett Green Festival kártyát, amellyel arra akarják a szervezők felhívni a figyelmet, hogy a hétköznapokban mindenki saját maga teheti a legtöbbet környezete megóvásáért. A kampány lényege, hogy a fizetéshez szükséges kártya kiváltásakor mindenki kap egy zsákot, amelybe összegyűjtheti saját hulladékát és le is adhatja azt a fesztivál területén.

Újdonság az a két és fél méter magas, 16 méter széles SOPRON VOLT felirat, amelyet ismert hazai képzőművészek – ef. Zámbó István, Wahorn András, Soós Nóra, Kiss Tibor, Győri Márton, Verebélyi Diána és Szurcsik József – díszítenek ki a következő napokban, és amelyet később Sopron belvárosában helyeznek el.

Lobenwein Norbert elmondta, hogy délutánonként gyermekprogramokkal is készülnek azokra a fesztiválozókra gondolva, akik már családjukkal együtt érkeznek Sopronba.

A fesztiválon ismét jelen van a Magyar Teátrumi Társaság, amely táncházzal, művészi foglalkozásokkal, improvizációs játékkal, zsonglőr- és artistamutatványokkal várja a fiatalokat a Civil faluban.

Sopronban kezdi fesztiválturnéját a Paksi Atomerőmű Jövőnk Energiája Interaktív Kamionja, ahol ki lehet próbálni a Paksi Atomerőmű egyszerűsített vezérlőpultját is. A szimuláció során mindenki megtapasztalhatja, hogyan nőne az áram ára és a szén-dioxid-kibocsátás, ha csökkentenék az atomerőmű teljesítményét. Emellett áramfejlesztő kerékpárra is felpattanhatnak a fesztiválozók.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.