Indiában leálmodtak minket a térképről

Az egyik független villamosenergia-termelő cégtől Indiában most úgy hangozhatna az orbáni “Merjünk nagyot álmodni!”, hogy: “Megteremtjük a feltételeit annak, hogy három hónap alatt magyarországnyi méretű új szélenergia-kapacitással növekedjünk”.

Az Indiában zajló szél-, és napenergia-rali számos stációjáról beszámoltunk már 2015-ben. Úgy látszik azonban, hogy ebben az országban semmi sem elég gyors: egy friss bejelentés szerint a Goldman Sachs által is megtámogatott ReNew Power Ventures most már a padlóig tapossa a gázpedált azért, hogy extrém rövid idő alatt is drasztikusan növelje a megújulóenergia-piaci részesedését.

A Cleantechnica beszámolója szerint a cég a helyi médiában már azzal turnézik, hogy a következő három hónapban meglépi az 1000 MW-os  szintet. Sőt, Sumant Sinha, a vállalkozás CEO-ja ennél is tovább ment: arról vizionált, hogy a cége radikális növekedésének most a 3 GW szintig biztosan folytatódnia  kell (sőt, ha lehet, akkor öt éven belül,  a napenergiával együtt számoltan akár a 6,5 GW-ig is el kellene érni), mivel a ReNew Power Ventures szeretné magáénak tudni a ország megújulóenergia-termelői piacának úgy a tizedét. És mindezt még azelőtt, hogy az iparág a fejlődési és gyors gyarapodási szakaszból átlépne a konszolidációs időszakba.

A ReNew Power Venturesnek szerte Indiában – például Maharashtrában és Rajasthanban – mintegy 700 MW a szélenergiás portfóliója.

India jelenlegi beépített zöldenergia-kapacitása megközelíti a 30 GW-ot. Ebből az október 31-i hivatalos adatok szerint 24,677 MW szélenergia volt a rendszerbe installálva. Ez a szintjével a kontinens méretű ország teljes energiafogyasztásnak nagyjából egy százalékának lefedésére elegendő. A Delhi által novemberben elfogadott energiastratégiába azonban az került, hogy 2030-ra ezt az arányt 18 százaléig kell feltornázni. Ebből az következik, hogy a ReNew Power Ventures által most bejelentett rövid határidős dobbantás valószínűleg nem bizonyul majd egyszeri, egyedülálló produkciónak.

Ami a most bejelentett 3 hónapos határidőt illeti: a képhez az is hozzátartozik, hogy a monszun időszaka az ország nagy részén április végén – május elején kezdődik el, így észszerű, hogy addig  minél több projekt operatív részét meg kell próbálni lezárni.

Eközben Magyarországon

Magyarországon a ReNew Power Ventures mostani széltermelő kapacitásának kevesebb mint a fele kapacitása, csupán 329 MW-nyi dolgozik. Ezt az indiai cég – amennyiben tartani fogják a határidőket – március végére képes lesz produkálni, sőt, újra, meg újra meghaladni pusztán bővülésben ezt a méretet. Nem túl nehéz feladat hazánkat lelépni, mivel a világ szélenergiatérképén egyre kisebb és egyre jelentéktelenebb országnak számítunk. Annak köszönhetően, hogy miközben az utóbbi években világszerte szélenergiaboomtól dagadnak az innovációs piacok, mi 2009 óta egyetlen megawattal sem gyarapodhattunk, mert a kormány úgy döntött: nem ad ki engedélyt ilyen beruházásokra.

Eddig egyszer adott csak, még 2006-ban. Az óvatosabb iparági becslések szerint a magyar hálózati rendszerirányító különösebb fejlesztési igények nélkül is több mint 2000 MW szélenergiát képes volna kiszabályozni.

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

Kevesebb üzemanyagot használtunk az elmúlt hónapokban Magyarországon

Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fogyasztás nagyobb visszaesését.