Íme a szél- és napenergia hasznosítás tavalyi rekordere

Jóllehet sok ország ért el kiemelkedő eredményt a megújuló energiaforrások hasznosításában, mégis az elmúlt esztendőben India lett a győztes.

Köszönhető ez a tudatos, következetes felismerésnek, amely ebbe az irányba vitte ezt az ázsiai országot. Legalábbis azokat az erőfeszítéseket illetően, amellyel számottevően növelni tudták az erre irányuló beruházások számát. A dollármilliárdokat elsősorban a szél-és napenergia hasznosítására fordították. Hatékony energia technológiáikkal elérték, hogy több mint 52 százalékkal növekedtek az országban a megújuló energiát szolgáló fejlesztések az elmúlt év folyamán. Ez a tény egyben azt jelentette, hogy világszerte itt volt tetten érhető legpregnánsabban, összehasonlítható mértékben a legszembetűnőbb a növekedés. A meglévő energia források modernizálására bizonyságul szolgáljanak a következő adatok: 2011-ben összesen 10,3 milliárd dollárt invesztáltak be a megújuló projektekbe. Szélenergia hasznosítására 4,6 milliárdot, a napenergiára korszerű hasznosítására pedig pedig 4,2 milliárdot fordítottak.

Külön érdemes említést tenni arról, hogy míg 2010-ben mindössze 600 millió dollárt használtak fel a napelemes fejlesztésekre, addig 2011-ben a napenergiát hasznosítást tekintve, a növekedés hétszeres volt a korábbi évhez képest. Vívmányként tekinthető, hogy ma már ebben a dél-ázsiai országban a napenergia folyamatosan egyre olcsóbb lett, és eljutottak addig, hogy az energiatakarékossági intézkedéseik révén a dízel generátorok által termelt energia költség vonzata miatt háttérbe szorult. Michael Liebreich, az Indiáról szóló felmérést és jelentést adó Bloomberg New Energy Finance (BNEF) ügyvezető igazgatója jelentette ki, idézzük: ” “India 2011-es teljesítménye és a kitartás, amivel 2012-es évbe belevetette magát, ragyogó csillagként fénylik az energiatakarékos, megújuló energia egén”. A világszerte ismeretes összegzés alapján prognosztizálható, hogy India a jövő hónap végéig, az elért eredmények tükrében, meghaladja a az előirányzott ötéves tervét, amely azt jelenti, hogy 12,4 gigawattal tervezték növelni a hálózatra csatolt megújuló energia kapacitást.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.

Nincs hozzászólás

  1. Ez az az orszag, ahol meeg mindig DDT-t hasznalnak…?
    Persze, hogy orulni kell ennek a fene nagy zold nekibuzdulasnak, de az ilyen mervu penzmozgas mogott altalaban valami korrupt politikus es szamolatlanul sok ellopott kozpenz lapul…