Ilyen lesz zöld Apple űrhajója

Nyilvánosak az Apple új, űrhajóra hasonlító főhadiszállásának képei. Persze egyelőre csak tervrajzokról van szó, de már ezek is baromi látványosak. Nem véletlenül mondta egykor Steve Jobs, hogy ez lesz a világ legjobb irodaháza, írja a Wired.

A 2,6 négyzetkilométer alapterületű épület Cupertino északkeleti sarkába kerül. A főhadiszálláson több mint 712 négyzetméternyi iroda lesz, de elfér majd egy több mint 8300 négyzetméteres menzácska és egy nagyobb edzőterem is. A föld alatt pedig a kétszintes garázs és az ezerfős előadóterem, ahol a jövő új Apple-termékeit fogja megismerni a világ, illetve először is a sajtó.

Az irodák falainak egy része üveg, amelyet a tervek szerint őshonos fákkal és növényekkel futtatnak be. Maga az épület is maximálisan környezetbarát lesz: kizárólag megújuló energiát fognak használni, és a kialakítás miatt az év legnagyobb részében légkondicionálásra sem lesz szükség. A legkörnyezetbarátabb az egészben viszont az, hogy az egész komplexum egy 700 ezer négyzetméteres tölgyfapark közepén áll majd. A belső udvarban is rengeteg fa lesz, természetesen főleg almafák. A kilátást utak sem fogják zavarni, azok ugyanis a föld alatt futnak majd, ahogy azt Jobs eltervezte.

A sztárépítész Norman Foster által tervezett fánkkampusz négyemeletes lesz, ha elkészül, 13 ezer mérnököt és tervezőt hoz majd egy fedél alá. A K+F egységek a körépületen kívül, a déli részen lesznek.

Amikor Cupertino városa 2011-ben engedélyezte a terveket, a büdzsé még 3 milliárd dollárról szólt, de úgy tűnik, azóta kicsit megszaladtak a költségek, mert most már biztos, hogy ötmilliárd alatt nem fog megállni.

http://index.hu/

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.