Híd a folyóban

A Ro&Ad Architects mérnökei kapták a feladatot, hogy találjanak ki egy szép gyalogoshidat az egykor hadászati céllal épült vizesárok fölé.

A 17. században, a holandiai Halsteren mellett épített védmű ma már látványosság, de egykor a Fort de Roovere erődöt védte, amíg volt kitől, írja a designpuma. A tervezők ugyanakkor úgy érezték, egy az árok fölött ívelő híddal annak történelmi funkcióján tennének erőszakot, megkönnyítenék a történelmi ellenség dolgát… Épp ezért olyan megoldást választottak, amely távolról alig látható, és közelről is inkább magyarázza az egykori célt semmint rombolja azt. A vízszint alá süllyesztett, Trench Bridge névre hallgató építmény anyaghasználatában sem hivalkodó, és bár az egykori francia, vagy spanyol seregnek komoly fejtörést okozott volna hasonlót szerkeszteni, azért finoman utal az 1600-as évek technológiájára.

hír

 

híd

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.