Bár Magyarországon még szó sincs arról, hogy egy egész taxiflottát cserélnének hibridautókra, mint New York városban, azért van már olyan társaság, ahol környezetbarát járművel is szállítanak utasokat.

Hibridautók a magyar taxitársaságoknál

Bár Magyarországon még szó sincs arról, hogy egy egész taxiflottát cserélnének hibridautókra, mint New York városban, azért van már olyan társaság, ahol környezetbarát járművel is szállítanak utasokat.

Nagyon magas a hibridautó ára és egyelőre kicsi a választék Magyarországon, többnyire ez tartja vissza a taxisofőröket, hogy környezetbarát autót vásároljanak. Hiába drága az üzemanyag, ma még mindig jobban megéri benzin- vagy dízelüzemű autót vásárolni és fenntartani, mint hibridet. “Szeretnénk hibridautókat, de a jelenlegi piaci körülmények között irreális elképzelés lenne. Szerintem a közeljövőben, ami alatt három évet értek, kicsi a valószínűsége annak, hogy hibridautók szállítanák az utasokat” – mondta a távirati irodának Pásztor György, a Budataxi és a Tele5 ügyvezető igazgatója.

A City Taxinál egyéni vállalkozóként dolgozó taxisok maguk döntik el, milyen autóval szállítják utasukat. “Társaságunknál két kollégának van hibridautója. Szerintem azok, akik új autót vásárolnának szívesen döntenének a környezetbarát kocsi mellett, de az ára visszatartja őket” – fogalmazott Tamás Miklós, a City Taxi elnöke.

Garamszegi Miklós a Főtaxi vezérigazgatója arról számolt be, hogy náluk egy taxis jár hibrid Hondával, amelyben ő is ült és nagyon kényelmesnek találta. “Olyan mint a többi autó, csak olcsóbb az üzemeltetése, sokkal kedvezőbb a fogyasztása. Én el tudom képzelni, hogy rövid időn belül több ilyen autó közlekedjen
Magyarországon is, hiszen 100 kilométerenként 1000-1200 forintra tehető a megtakarítás, ami jelentős összeg annak, aki sokat hajtja az autót” – tette hozzá Garamszegi Miklós.

A szakemberek szerint a hibridmeghajtású, vagyis hagyományos üzemanyaggal és elektromos árammal egyaránt használható gépkocsi egyik legnagyobb előnye, hogy kapcsolódik a jelenlegi üzemanyag-hálózati struktúrához, normál benzinnel működik, nincs szükség különleges anyagra a működéséhez. Még a karbantartásnál is ugyanannyit igényel, mint más “normál” autó.

New York városa minden hónapban 300 taxi helyére állít forgalomba hibridautót – jelentette be szerdán Michael Bloomberg polgármester. A város megállapodást kötött három nagy autógyártóval, amelyek vállalták, hogy folyamatosan ellátják a metropolist a környezetkímélő, modern járművekkel.

A Nissan havonta 200 darabot szállít az Altima hibridmodelljéből, a General Motors 50 Chevrolet Malibut, a Ford Motor pedig szintén 50 Escape márkájú hibrid legyártását vállalta havonta. New Yorkban jelenleg 1300 hibridtaxi közlekedik. A környezetvédő kezdeményezéseiről ismert Bloomberg célja, hogy 2012-ig a teljes New York-i taxipark hibrid- vagy alacsony fogyasztású járművekből álljon.

Ajánlott tartalom

44 ezer új hibrid autó talált gazdára Nagy-Britanniában márciusban

Nagy-Britanniában 10,4 százalékkal, 317 ezer 786-ra nőtt az új autók eladása márciusban az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel már több mint másfél éve minden hónapban emelkedést jegyeztek fel - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján csütörtökön közzétett adatokból.