Hiába keresi majd a 95-ös benzint

Már megjelent néhány kúton, de idén biztos nem lesz egyeduralkodó az E10-es, azaz a 10 százalékban bioetanolt tartalmazó benzin, mert Magyarország még a mostani üzemanyagfajtákkal is teljesíti az uniós határértékeket. Ha nálunk is kötelezően elterjed a hírhedt biobenzin, kezdhetnek aggódni a régebbi autók tulajdonosai.

Időről időre felröppen a hír, hogy a külföldön hevesen ellenzett E10 nálunk is kiszorítja a 95-ös ólommentes benzint, a hazai járműpark második legnépszerűbb üzemanyagát (gázolajból fogy a legtöbb). Nos, ez ebben a formában még nem igaz. Bár megjelent az E10, nálunk még nincs napirenden a kötelező bevezetése, tudtuk meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sajtóreferensétől. A 95-ös benzin és a gázolaj mellett árusított biodízellel, illetve az E85-tel és a benzinbe bekevert 5 százaléknyi bioetanollal (E5) teljesíthetőnek tűnik az unió felé vállalt 10%-os biokomponens-arány. Egyelőre.

A környezetvédők sem rajonganak az etanolért

A kezdeti határtalan lelkesedés után, a 2000-es évek végén az EU jogalkotói is ráébredtek, hogy nem kell mindenáron zöldíteni az üzemanyagokat. Az első generációs, azaz termesztett növényből (mifelénk elsősorban kukoricából) kinyert bioetanol szén-dioxid-mérlege ugyan semleges, de az előállításnál és a szállításnál többletszennyezés keletkezik, ráadásul a tisztább kipufogógázhoz magasabb fogyasztás társul. Külön baj, hogy az üzemanyagként hasznosított növények gyakran az élelmiszerek rovására foglalnak termőterületet, ezért aztán sok környezetvédő tiltakozik a bioetanol térnyerése ellen.

Leginkább persze az egyszeri autós méltatlankodhatna joggal, ha csak úgy rá akarnák kényszeríteni az E10-est. Németországban és Ausztriában évek óta áll a bál, mert sok töltőállomáson 95-ös benzin helyett már csak E10-est árulnak. Sok gyanútlan ember járt pórul, mert tájékoztatás hiányában ilyet tankolt, vagy épp nem tudta, hogy az autója képes-e károsodás nélkül etanolos benzinnel működni. Ausztriában például még a hivatalos állami járműlistáról is kiderült, hogy hibás, így aztán sok, általában tíz év feletti kocsi benzinmotorjában okozott bajt az E10.

A régi motorok nem bírják az alkoholt

A fiatalabb járműveknél a gyártók már figyelembe vették a biohajtóanyagok térhódítását, és újabban etanolra felkészített motorokkal, pontosabban üzemanyag-ellátó rendszerekkel álltak elő. Persze ezek is csak a mértékletes szeszelést bírják, 10 százalék alatti alkoholaránnyal. Viszont a régebbi, általában a 2000-es évek közepe előtt készült motorokban már az E10-es is bajt okozhat, rendszerint a tömítések és az összekötőelemek, szóval filléres, ám csak a legritkább esetben olcsón cserélhető alkatrészek mennek tönkre.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.