Hetedik alkalommal osztották ki a hazai zöld “Oscar” díjat

Idén hetedik alkalommal talált gazdára az Ozone Zöld-díj, amellyel az OzoneNetwork TV a környezettudatos innovációkat megvalósító vállalkozásokat jutalmazta.

Az Ozone zöld díjra akárcsak 2015-ben, ezúttal is civil szervezetek, nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, általános iskolai osztályok vagy szakkörök és magányszemélyek pályázhattak. Öt különböző kategória, de egy közös cél: minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni. Szerencsére évről-évre egyre többen hisznek ebben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy idén minden eddiginél több pályázat érkezett.

A Nagyvállalat kategóriában a  végzett az első helyen. A cég annak köszönheti a sikerét, hogy a székesfehérvári telephelyén bővítette a gyár meglévő szürkevíz rendszerét. A kis- és közepes vállalkozások közül a Karakter XXI Kommunikációs Szolgáltató és Tanácsadó Betéti Társaság Szépen a szemétről című kiállításával vívta ki az elismerést. Az OzoneNetwork hétfői Egyenlítő c. műsorának vendége a társaság kommunikációs szakértője Éder Andrea elmondta a tárlat célja, hogy a művészet eszköztárának felhasználásával felhívja a figyelmet pazarló, szemetes világunk visszásságaira.

Az civil szervezetek közül az Ozone Zöld-díjat a PRO GEMMO ALAPÍTVÁNY komplex oktatási csomagjával nyerte el. Az alapítvány legfőbb célkitűzése egy olyan oktatási csomag létrehozása volt, amellyel be tudják mutatni a globális felmelegedés okait, és azokat a válaszokat, amelyekkel csökkenthető a káros anyag kibocsátás mértéke. A magánszemély kategóriában a képzeletbeli dobogó első helyére Háber István Ervin álhatott, aki egy Városi mikroklíma térkép kidolgozásával végzett az élen.

A környezettudatosság, és a természeti értékek fontosságának felismertetése különösen fontos feladat a legnyitottabb generáció, a kisiskolások körében. Az általános iskolai osztályok, szakkörök közül a Szent István Körúti Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola OTTHON AZ ERDŐBEN, Zagyvaparti Ligetes projektjével minden jelentkezőt maga mögé utasított. Közel 30 nyertes és több száz megvalósult zöld ötlet és innováció – ez jellemzi az Ozone zöld díj elmúlt 7 évét. A fő gondolat pedig mindig ugyanaz kis lépésekkel ugyan, de hozzájárulni bolygónk megóvásához, jobbá tételéhez.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.