Házkutatást tartottak az elveszett új iPhone-prototípus publikálójánál

Fényképeket és egyéb bizonyítékokat keresve házkutatást tartottak a Gizmodo technológiai szakportál bloggerénél, aki korábban fényképekkel illusztrálva mutatta be részletesen az Apple negyedik generációs (4G) iPhone-jának “elveszett” prototípusát.

Az ominózus telefont az informatikai óriáscég óvatlan szoftverfejlesztője, a 27 éves Gray Powell hagyta el az Apple főhadiszállásától mintegy 30 kilométerre található bárban.
A redwoodi szórakozóhelyen felejtett prototípust – tisztázatlan körülmények között – 5000 dollárért (több mint egymillió forintért) vásárolta meg a Gizmodo, hogy a hétpecsétes titokként kezelt telefont a szakportál honlapján részletes fotósorozattal dokumentálva darabokra szedjék.

A készülék valódiságát az alkatrészeken talált logók ellenére is sokan vitatták, sokáig az Apple sem kommentálta a történteket, azonban a cupertinói cég Bruce Sewell jogtanácsos aláírásával hivatalos levélben követelte vissza a Gizmodo birtokába került, az Apple tulajdonát képező készüléket.
A rendőrség ezt követően múlt hét pénteken tartott házkutatást a Gizmodo szerkesztőjénél, Jason Chennél. A nyomozók bűncselekményre gyanakodva a blogger számítógépeit lefoglalták, mondván az eszközök fényképeket és egyéb, bizonyítékként használható elektronikus leveleket tartalmazhatnak, amelyek a iPhone prototípus származására vonatkozhatnak.

A Gizmodo tulajdonosa, a Gawker Media szerint jogtalan volt a házkutatás, ugyanis a kaliforniai törvények szerint az újságíróként tevékenykedő blogger is védve van attól, hogy a munkája során beszerzett, közérdeklődésre számot tartó az információkat lefoglalják vagy vizsgálat alá vonják.

Ajánlott tartalom

Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő kampány eredménye

A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.