Harmincötezer méter magasra repítettek napelemeket

Újabb szakaszához érkezett a stratoszférában is használható napelemes repülőgép, a Solarstratos programja: 35 ezer méter magasba repítettek szombaton egy napelemekkel ellátott ballont, hogy vizsgálják, miként viselkednek ekkora magasságban – írja az MTI.

A legjobb időjárási körülmények közepette minden a lehető legjobban ment, hogy elérjük a kitűzött magasságot – közölte Raphael Domjan, projektfelelős. A svájci pilóta és csapata 2012-ben először hajózta körbe a földet napelemekkel hajtott katamaránnal. A kísérlet azt szolgálta, hogy kiderítsék, miként viselkednek a napelemek, például felbomlanak-e a sztartoszférában. A ballon visszatérése után a napelemeket laboratóriumban fogják vizsgálni.

A kísérletbe bevont szilíciumcellák ugyanolyanok, mint amilyeneket a Bertrand Piccard és csapata tervezte Solar Impulse napelemes repülőgépen használnak. Nagyon hőállónak kell lenniük, hiszen a sztratoszférában mínusz 70 Celsius-fok van.

Domjanék azt tervezik, a Solarstratos 2018-ban indul útjára. A kétüléses repülőgép hossza 8,5 méter, szárnyszélessége 24,8 méter, súlya 450 kilogramm. A pilóták űrruháját Oroszországban fogják elkészíteni.

A gépet a tervek szerint 22 négyzetméternyi fotovoltaikus napelemes rendszer látná el energiával több mint 24 órán át. Domjan szerint mintegy öt órát venne igénybe, hogy feljussanak a kívánt magasságba.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.