Győzött a tiszta energia

Futurisztikus járgányok kilenc kategóriában versenyeztek egymással Budapest belvárosában, európai fővárosban elsőként.

A Magyar Villamos Művek Zrt. különleges, alternatív hajtású járművekkel hívta fel a közönség figyelmét a szén-dioxid-kibocsátásmentes energiatermelésre és felhasználásra. A különleges versenyt több ezren tekintették meg az Operánál és az interneten közzétett folyamatos videó közvetítésen. Az első MVM Energia 2.0 Futamot kimagasló érdeklődés kísérte. Az MVM Energia 2.0 Futam időmérő-, és szabadedzései vasárnap reggel 8 órától zajlottak, majd Baji Csaba az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója ünnepélyes keretek között felavatta a versenypályát. „A pozitív változások bekövetkezéséhez mindenekelőtt újszerű, ha úgy tetszik 2.0-ás gondolkodásmódra van szükség. Az MVM Energia 2.0 Futam fő üzenete a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem konkrét területeinek támogatása, a minél szélesebb körben való tájékoztatás és figyelemfelkeltés felvállalása.”- mondta köszöntő beszédében a társaságcsoport vezetője.

 
A megnyitó után elsőként megtartott napenergia meghajtású járművek és tanulmányautók versenyén, egy inkább bogárra, mintsem autóra hasonlító narancssárga napelemes gépezet és sofőrje végzett az élen. Hangai Gábor versenyző elmondta, hogy a jármű nem csak gyors, de meglepően kényelmes is, így nem okozna gondot egy hosszabb túra sem. Ezután átalakított és környezetbarát szériaautók, különleges prototípusok, versenyautók, valamint a rendkívül fürge elektromos gokartok robogtak el a közönség előtt. A nap folyamán, több mint 40 jármű szállt be a versenybe. A résztvevő autók mindegyike károsanyag-kibocsátásmentesen működött. Sőt, a nézők nagy meglepetésére a versenyző autók hangtalanul működtek, miközben akár 90 km/órás sebességgel száguldottak a speciálisan kialakított versenypályán.

 2.0 mvm
A hírességek elektro gokart versenyét szoros küzdelemben Katus Attila nyerte, Kozmann György nem sokkal maradt le mögötte. Görög Zita, a mezőny egyetlen női pilótája most ugyan nem ért el dobogós helyezést, de Lepével és Atom Antival már most benevezett a jövő évi Futamra. A díjakat és kupákat Baji Csaba az MVM elnök-vezérigazgatója, Felkai György az MVM kommunikációs igazgatója és Petis László az MVM Energia 2.0 Futam versenyigazgatója adta át. A szurkolók egész nap tartó több ezres tábora és lelkesedése mutatta, hogy az esemény csatlakozott a magyarországi nagyrendezvények sorába, és amint azt Felkai György az MVM kommunikációs igazgatója megjegyezte, az MVM hagyományt szeretne teremteni az Energia 2.0 Futam megrendezésével.

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.