Globális veszélyt jelent az amazonasi erdőtűz

Soha nem látott méreteket ölt az amazonasi erdőtüzek pusztítása.

Az oltást folyamatosan végzik, de még mindig több mint 2500 helyen égnek a lángok Brazília északi részén. Az égő területek nagy mennyiségű széndioxidot és szénmonoxidot juttatnak a levegőbe. A füstfelhő a műholdak tanúsága szerint az Atlanti-óceán partvidéke felé vonult, és már elborította a a 3200 kilométerre lévő Sao Paulót is. A helyzet a francia elnök szerint már nemzetközi válság szintjére emelkedett. Emmanuel Macron a Twitteren azt írta: mivel az amazonasi esőerdők a világ oxigénellátásának 20%-áért felelnek, megmentésük kérdését ezért a hétvégi G7-es csúcstalálkozó legfontosabb témájaként kell tárgyalni. A brazil elnök szintén a Twitteren utasította vissza a felvetést. Jair Bolsonaro szerint a brazil kormány továbbra is nyitott az objektív adatokra és a kölcsönös tiszteletre alapozott párbeszédre, az a javaslat azonban, hogy mindezt az érintett országok távollétében tárgyalják, gyarmattartó felfogást sugároz.”

A lángok feltehetően az évszakban megszokott mezőgazdasági égetések miatt terjedtek el, az elnök azonban utalt arra a lehetőségre is, hogy civil szervezetek szándékosan gyújtogattak azért, hogy ezzel a klímaválsággal szemben köztudottan kritikus Bolsonarót kompromittálják, írja az euronews.com.

 

kép: flickr.com

Ajánlott tartalom

Különleges módon használják fel a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.