Fukusima: 2021-ben látnak hozzá a megolvadt fűtőelemek eltávolításához

Egy év múlva, 2021-ben látnak hozzá a megolvadt fűtőelemek eltávolításához a Fukusima I. atomerőműből – derült ki a japán kormány hétfői közleményéből.

A munkálatok a kormány közép- és hosszú távú menetrendje szerint az erőmű kettes számú reaktorában kezdődnek. A terv szerint egyben 2031-ig be kell fejezni az erőmű hat reaktorának pihentető medencéiben maradt 4741 fűtőelem eltávolítását. Ez az első alkalom, hogy külön határidőt határoztak meg a munkálatok elvégzésére. A már ötödször átdolgozott menetrendben mintegy 30-40 évre becsülik a 2011. március 11-én a földrengésben és az azt követő szökőárban megrongálódott reaktorok leszerelését, az erőmű felszámolását. A természeti katasztrófa idején az erőmű kettes számú reaktora is üzemelt, a belsejében lévő felhevült fűtőanyag átégette a nyomástartó reaktoredény falát, és összegyűlt az úgynevezett elsődleges konténment aljában. A konténment az az acél és vasbeton szerkezet, amely az atomreaktorban a reaktortartályt veszi körül. A három reaktor közül, ahol magolvadás történt, a másodikban nem volt hidrogénrobbanás. A becslések szerint a sugárzás szintje ennek a reaktornak a konténment tartályánál alacsonyabb, mint a többinél. A korábbi tervek szerint 2019 márciusáig kellett volna elvégezni a megsérült fűtőelemek eltávolítását a reaktorból, de az átdolgozott terv értelmében ezt a munkálatot 2021 előtt kezdenék el, és 2031-ig végeznék el a munkálatokat. Az elhasznált fűtőelemek eltávolítása már megkezdődött egyes reaktorokban. Le kell őket hűteni, hogy elkerüljék az olvadásukat. A fűtőelemeket, köztük a fel nem használtakat is, a pihentető medencékben tárolják. Egy közös medencében helyezik el őket, egyelőre azonban nem tudni, hogy mi lesz a további sorsuk, erről még nem született döntés.

 

Ajánlott tartalom

Házhoz mennek majd a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékért

Szolnokon indul a konyhai zöld- és élelmiszerhulladék házhoz menő gyűjtése, a rendszert a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. és az NHSZ Zounok Zrt. működteti - közölte a MOHU termék és anyagáram vezetője pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.