Fónagy: a fűtési szezonig ismét csökken gáz és a villamos energia ára

Legkésőbb a fűtési szezon kezdetéig minimum tíz százalékkal csökken a gáz és a villamos energia ára – jelentette be Fónagy János pénteken Pécsen.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta: “a kormány elhatározott abban a tekintetben, hogy még 2013 őszén, legkésőbb a fűtési időszak megkezdéséig a villamos energia és a gáz árát további, minimum tíz százalékkal csökkenjen. Erre én megkaptam a kormány utasítását, és végre fogom hajtani.” A Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának pécsi konferenciáján Fónagy János az eddigi rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedések bemutatása mellett szólt a fejlesztéspolitikáról, az infrastrukturális kérdésekről és az Ős-Dráva program várható hatásairól is.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban megjegyezte: a kormány tavaly decemberben, és idén több alkalommal azért döntött a díjak mérséklése mellett, mert a magyar családok jövedelmükhöz viszonyítva korábban kimagaslóan sokat fordítottak rezsire. Hozzátette: a villamos áram, a gáz, a távfűtés, a kommunális, víz és csatorna-, továbbá a kéményseprési díjak csökkentése mellett legutóbb a palackos gáz és a szippantási szolgáltatás díjait mérsékelték. Kijelentette: sem az eddigi, sem az elkövetkezendő rezsicsökkentések nem veszélyeztetik Magyarország energiaellátását, mert egyrészt a gáztározókat már korábban állami tulajdonba vette a kormány, másrészt kész a korábban privatizált energiaszolgáltatók részben vagy egészbeni visszavételére is. Fónagy János a kormány elmúlt három évben folytatott gazdaságpolitikájáról szólva kiemelte: amennyire lehetett, igyekeztek felpörgetni az ország rendelkezésére álló uniós források lekötését, kiutalását.

Elmondta: míg 2010-ben hetente 7,7 milliárd forint jutott el a pályázókhoz, addig ma heti 40 milliárd forint. A szerződéskötések számát is a duplájára emelték; a 2010-es 107-es heti átlaggal szemben ma hetente 220 uniós támogatási szerződést kötnek meg. Az államtitkár elmondta: a 2007 és 2013 között rendelkezésre álló 8200 milliárd forintos forrás 98 százalékát már meghirdették, 94 százalékát pedig már lekötötték.

Az államtitkár az uniós programok közül kiemelte a Baranya megye szempontjából egyik legfontosabbnak számító Ős-Dráva programot, emlékeztetve arra, hogy a kormány külön ülésen foglalkozott a komplex természeti, társadalmi, gazdasági és területfejlesztési projekttel. Ismertette: az Ős-Dráva egyszerre teremt munkahelyeket, járul hozzá a természeti értékek védelméhez, a tájváltozásokhoz. Az infrastrukturális fejlesztések közül Fónagy János előadásában főként a dél-dunántúli, már megvalósul beruházásokról tett említést. A jövőről szólva azt mondta, a kormány célja, hogy az M6-os és az M60-as autópálya elérje az országhatárt a következő uniós költségvetési időszakban. Ez a fejlesztés már csak azért is fontos – tette hozzá -, mert az Európai Unióhoz július elsején csatlakozó Horvátországgal így tudja megteremteni Magyarország a gyors és biztonságos összeköttetést. Elmondta: már megtervezték a déli megyéket összekapcsolását a későbbiekben megvalósító M9-es gyorsforgalmi út további nyomvonalát is, a kormány ugyanis a későbbiekben folytatni akarja ennek az útnak az építését is.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.