Folytatnák a pelletüzem és a biomassza-erőmű építését Szászberken

Az olasz többségi tulajdonban lévő Ecopellet Kft. mindenképpen meg akarja valósítani a szászberki ipari parkban torzóként félbemaradt pelletáló üzemét és a hozzákapcsolódó biomassza-erőművet – közölte Alapi József, a Szolnok megyei település október 3-án megválasztott új polgármester kedden az MTI-vel.

Az elöljáró emlékeztetett rá: az olasz beruházó mintegy három évvel ezelőtt vásárolta meg fejlesztési céljaira az ipari park területét, ahol egymilliárd forintnyi ráfordítással elkészítette az alap-infrastruktúrát. A létesítményt 2008 augusztusában avatták fel Bajnai Gordon akkori nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jelenlétében. A tárcavezető a pelletező üzem alapkövének letétele után nagy jelentőségűnek minősítette a beruházást, méltatva, hogy közvetlen és közvetett formában munkahelyeket teremt, valamint hogy a biomassza-erőmű csökkenti az ország elég egyoldalú energiafüggőségét. Az Ecopellet megszerezte egy palotási mezőgazdasági társaság többségi tulajdonát is, hogy üzeme alapanyag-igényét majd részben saját maga biztosíthassa.

Alapi József a cég ügyvezető igazgatójától kapott tájékoztatásra hivatkozva elmondta: a beruházás kivitelezésével a világgazdasági válság idején álltak le, mert a korábbi kedvező banki fogadtatás ellenére a hazai és nemzetközi pénzpiacon piacon a munkák finanszírozásához nem sikerült hitelt szerezni. Emellett a hazai pályázati rendszer sem tudta a beruházás forrásigényét kielégíteni.  A polgármester kitért arra, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel a tervezett létesítmények méretének alternatíváit is elemezik a tulajdonosok, akik között magyar magánszemélyek is vannak. A beruházás folytatását az is befolyásolja, hogy az eredeti magyar kivitelező céggel, a fővállalkozó N+N Kft.-vel a vitás pénzügyi kérdések rendeződjenek, ezen egy budapesti ügyvédi dolgozik.
Az eredeti tervek arról szóltak, hogy az évi 80 ezer tonna alapanyagot feldolgozó pelletáló üzem közvetlenül száz embernek ad munkát. A pelletálás alapanyaga – a fehérjében gazdag lucerna – termesztésére pedig olyan együttműködési formákat hoznak létre, ami további több száz munkavállalónak jelenthet megélhetést. Az olasz-magyar vegyesvállalat az arab világ állattartóinak szállítana takarmányt Szászberekről.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.