Ferenc pápa váratlanul megjelent egy római környezetvédelmi találkozón

A szervezők és a résztvevők meglepetésére Ferenc pápa váratlanul megjelent a Föld napja alkalmából a Villa Borghese római parkban vasárnap rendezett találkozón.

A katolikus egyházfő, aki előzetes bejelentés nélkül érkezett meg az eseményre, a pódiumon egy műanyag széken foglalt helyet és arra kérte a felszólalókat, folytassák beszédeiket a környezet védelméről.

A találkozó végén Ferenc pápa rögtönzött beszédet tartott kijelentve, hogy a sivatagokból is lehet élettel teli erdőt teremteni.

“A városok és az emberek élete is tele van sivatagokkal, amelyeket előítéletek, félelmek keltenek. A városi sivatagokban lehet élni és halni, de élettel teli erdővé is lehet őket változtatni. Nem szabad félni, életet ott kell teremteni, ahol csak lehet, még konfliktusokban is. A konfliktusokat kézbe kell venni és meg kell oldani” – hangsúlyozta egyházfő. Hozzátette: “ahhoz, hogy megismerjünk valamit, közel kell kerülni hozzá, ez kockázatot, ugyanakkor lehetőséget is rejt magában”.

A pápa szerint a mai társadalomból hiányzik a mosoly, amelyet az emberek közötti “érdek nélküli társadalmi barátság” hiánya okoz. Megismételte gyakori mondását, miszerint a világban különböző helyszíneken harmadik világháború zajlik.

A Föld Napja alkalmából tartott római találkozót olasz környezetvédelmi szervezetek és a Fokoláre katolikus mozgalom szervezte.

Ferenc pápa megválasztása óta sürgeti a megfogalmazása szerint “kizsákmányolt” bolygónk védelmét. A teremtett világ védelmét hirdette az Áldott légy (Laudato si’) című enciklikájában is, amelyet a tavalyi párizsi klímakonferencia előtt adott ki.

Ferenc pápa vasárnap a 13-16 év közötti fiatalok szentévi zarándoklatára az egész világból Rómába érkezett lányokkal és fiúkkal találkozott. Több mint hetvenezer fiatal lepte el a Szent Péter teret és környékét. Beszédében kijelentette, hogy a fiatalok boldogságának nincsen ára. A boldogságot azonban nem könnyű megtalálni, “nem mobiltelefonos alkalmazás, amelyet le lehet tölteni” – hangoztatta.

A pápa arra kérte a “jövőt építő” fiatalokat, hogy ne elégedjenek meg a középszerűséggel, “ne éldegéljenek kényelmesen és egy helyben ülve”. “Csakis bátor és erős döntésekkel valósulnak meg a legnagyobb álmok, amelyekért érdemes leélni az életünket” – hangsúlyozta.

Az olasz és külföldi fiatalokat szombaton a Szent Péter téren sorakozó székeken ülő százötven pap gyóntatta meg. Közöttük volt Ferenc pápa is, aki egy órán át mintegy húsz fiatalt gyóntatott meg.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.