Felgyorsult az erdőirtás az amazonasi esőerdőkben

Négyszer nagyobb mértékű volt az erdőirtás az amazonasi esőerdőkben júniusban, mint az azt megelőző hónapban – vált ismertté a kedden közzétett hivatalos adatokból.

A Brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet által elemzett műholdas felvételek 578 négyzetkilométernyi erdő pusztulását dokumentálják, ezeket a területeket vagy égetéssel vagy fakivágással tarolták le.
Az elpusztult erdőterület akkora, mint a Genfi-tó, illetve kicsivel több mint Budapest területe.
A legnagyobb pusztítást a földművelők és az állattenyésztők Para és Mato Grosso államban végezték. 2008 júliusa és 2009 júniusa között 4700 négyzetkilométernyi őserdő “tűnt el” az űrügynökség felvételei szerint.

Brazília múlt év decemberében ígéretet tett arra, hogy az amazonasi esőerdőknek, a világ legnagyobb trópusi erdőterületének irtását egy évtizeden belül 70 százalékkal csökkenti.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.